2024 április 20

Reggeli Hírlevél – 2021.03.10

Belföld

Megakadt a BUX emelkedése

Hiába a globálisan kedvező hangulat, a BÉT egyelőre nem követi a nemzetközi példát, és az utóbbi két napban ígéretesen indult lendületet megtörte a tegnapi nap. Éppen a tegnap felülteljesítő MOL húzta le az indexet, amely így továbbra is a fontos technikai szintet jelentő középső Bollinger-szalag alatt maradt, így kérdéses, hogy a hét további részében képes lesz-e komolyabbat javulni a magyar részvénypiac.   

Stagnál az OTP, még nincs áttörés

Gyenge forgalom volt tegnap a legnagyobb magyar bankpapír piacán, és az eredmények sem biztatóak, hiszen 0,4%-ot csökkent az árfolyam, ami 13270 forintos záróárat jelent. A vásárlóerő csökkenése nem jó jel a lehetséges kitörés előtt, így valószínű, hogy hiába a nemzetközileg kedvező hangulat, az OTP papírjainak komolyabb emelkedése még várat magára.

Nem tudott egyelőre kitörni a MOL

Tegnap a magyar tőzsde húzópapírja volt a MOL, tegnap azonban egy gyengébb napot tudhatott maga mögött a részvény, amit a jól mutat 2%-os csökkenés, és a 2230 forintos záróár is. Technikailag kedvező lehet, hogy komolyabb mínuszt került el az árfolyam a nap végi ralival, ahogy az is, hogy a középső Bollinger-szalag továbbra is erős támaszként funkcionálhat. A következő reális cél a 2300 forintos ellenállás elérése lehet.  

Kis levegőhöz juthat a forint

A tegnapi napon a forintot gyengítő fő tényezők mindegyike kedvezően alakult a hazai deviza számára: a dollár gyengülésnek indult, az európai részvénypiacok pedig szárnyalni kezdtek, ebben a környezetben pedig elkerülte a történelmi maximumot az euróval szembeni árfolyam. Sem az inflációs adat, sem az MNB délutáni bejelentése nem mozgatta azonban érdemben a forintot, így kijelenthető, hogy jelen pillanatban a külföldi fundamentális tényezők határozzák meg a forint iránti keresletet. Az euróval szemben 366,60-on, a dollárral szemben 308,27-en áll a jegyzés. 

Külföld

Kilőttek a részvény árfolyamok, magához tért a tech szektor

A hétfői „value” rali és a tech papírok mélyrepülése jelnthette a növekedési és az értékalapú papírok közötti átsúlyozás csúcsát, amennyiben a tegnap látott folyamatok kitartanak. A kötvényhozamok csökkenése segítette a tech szektort és olyan cégek mint a Zoom vagy a Tesla hatalmas, 10-20%-os emelkedést produkáltak. A FAANG részvények is 4-5%-ot tudtak emelkedni, de a DOW is új csúcsot döntött. A DOW 31 828,5 pontig emelkedett 0,05%-kal, az S&P 500 3873,75 pontig hasított, 1,34%-ot, míg a NASDAQ 100 12 783,8 pontig, 3,9%-ot tudott emelkedni.  Az amerikai indexek határidős mutatói minimális mínuszt mutatnak ma reggel.

Élénkítő csomag a részvénypiacokba

Kétség kívüli, hogy az amerikai lakosság jelentős része tette részben vagy teljes egészében a korábbi mentőcsomagokból származó bevételét a részvénypiacokba. A Deutsche Bank elemzése szerint ez újra megtörténhet. A felmérés szerint a 25-34 éves korosztály fele, a 18-24 éves korosztály 40%-a, míg 35-54 éves korosztály 37%-a tervezi újra a tőszdékre vinni ezt az összeget. Ha a Deutsche Bank becslései helyesek, ez újabb 170 milliárd dolláros beáramló tőkét jelenthet a részvénypiacnak.

Aggasztó jelek a Kínai tőzsdéről

Kína egyik legnagyobb tőzsdéjén egyre nagyobb az esés. A Shanghai Shenzen CSI 300 index  olyan meredek esésbe váltott, hogy a kínai kormány által pénzelt alapoknak kellett közbelépniük a piacon. 2,2%-os eséssel zárt az index, de nagyobb mínuszokat is láttunk volna, ha a kínai kormány nem lép közbe. A CSI 300 14%-ot esett február 10-én tapasztalt csúcsától.