2024 március 28

Nagyot megy az OTP – ez lehet a folytatás

Kifejezetten jó napja volt a múlt héten még új 5 éves mélypontra eső OTP-nek. A legnagyobb hazai blue chip árfolyama már bőven elrugaszkodott a kulcsfontosságú 8000 forintos szinttől, még ha nem is túl nagy forgalommal zajlik az emelkedés. A továbbiakban sok függ attól, hogy 10 nap múlva milyen féléves gyorsjelentéssel áll elő a legnagyobb hazai bank.

Hangulat és Csányi szavai

Az OTP most látott pozitív fordulatának több oka is van. Kiemelten fontos az általános piaci hangulat javulása, értve ezt mind az irányadó tőzsdéken uralkodó légkörre, mind az országspecifikus tényezők megítélésére. A Fed elnök optimista nyilatkozata alapján úgy tűnik, hogy elkerülhető a hosszú ideig tartó kamatemelés, így csökkentek a recessziós félelmek a piacokon. A magyar kormány intézkedései, költségvetési kiigazításai pedig elegek lehetnek arra, hogy némi javulás következzen be a befektetői bizalom terén.

Emelkedik az OTP Csányi szavai után

 Jókor jött emellett Csányi Sándornak, az OTP elnök-vezérigazgatójának a megjegyzése pénteken az MCC feszten, mely szerint ki kell tartania a kisbefektetőknek, hiszen lesz még 20 ezer környékén az OTP részvény árfolyama. Az, hogy a bankvezér ilyen határozottan szólalt meg az OTP alulértékeltségére utalva, jelzésértékű lehetett a piaci szereplők számára. Ráadásul Csányi az orosz és ukrán leánybankokkal kapcsolatban is optimistán nyilatkozott, mondván mindkét bank helyzete stabil.

Jelentés előtt

A fenti tényezők, mint a nemzetközi befektetői hangulat és az országspecifikus befektetői értékítélet a továbbiakban is fontos lehet a részvényárfolyam alakulása szempontjából. Egyre inkább az OTP augusztus 11-én esedékes gyorsjelentésére spekulálhatnak ugyanakkor a piaci szereplők. Ha az orosz és ukrán leánybankok a háborús helyzet ellenére jól teljesítenek, az komoly hajtóerőt jelenthet a bankpapír számára. Kérdés, hogy folytatódott-e és ha igen milyen mértékben a céltartalékolás és leírás, a főbb profitsort döntően is meghatározhatja ez. Érdemes lehet a régióban tevékenykedő bankok gyorsjelentéseit figyelni addig is, ezek adhatnak némi irányt az OTP számaira vonatkozóan is.

Címlapkép forrása: Shutterstock