2024 április 19

De mikor szárnyal már az OTP árfolyama?

Az OTP kisebb-nagyobb megszakításokkal 2015 tavasza és 2021 ősze között egy igazi sztárrészvény volt. Árfolyama sokszor hónapokon keresztül, szinte töretlenül emelkedett, nagyon nehéz volt úgy vásárolni a bankpapírból, hogy tartósan veszteségesek legyünk. A tavaly novemberi csúcsok azonban szinte beláthatatlanul messze vannak, az idei év eddig nem sok jót tartogatott a részvényeseknek. Most mindenki arra kíváncsi, hogy mégis mikor emelkedik újra az OTP árfolyama – a probléma nem a jó hírek hiánya, hanem a nyomasztó tényezők állandósága.

„De hiszen alulértékelt!”

A mostani árfolyamszintek mellett folyamatosan felmerül, hogy alulértékelt az OTP árfolyama. Ennek megítélése viszonyítás kérdése, és sokszor elég szubjektív is lehet. Az Erste júniusi célára például 12000 forintról szól, a Morgan Stanley ugyanakkor 9050 forintra várja az OTP-t – csak kettőt kiemelve a lényegesen más képet mutató célárak közül. Az viszont biztos, hogy a bankcsoport legutóbbi, második negyedéves gyorsjelentése biztató számokat produkált: a második negyedévben 76 milliárdos profit jött össze, még úgy is, hogy 86 milliárdnyi korrekciós tétel került elszámolásra.

Nem tud jelentősen emelkedni az OTP, és ezt a magyar tőzsde egésze is megérzi

Jó hír az is, hogy dinamikusan halad a szlovén Nova KBM bank megvásárlása, ami nyugodt szívvel nevezhető történelmi léptékű akvizíciónak az OTP szempontjából. Ne felejtsük el azt sem, hogy az OTP-nek kedvez a kamatszintek emelkedése, nő ugyanis a kamatmarzs – és ez nemcsak hazánkra, hanem a régiós országokra is igaz. A menedzsment pedig optimista. Amellett, hogy tavasszal jelentős mennyiségű részvényt vásároltak a tőzsdén, Csányi Sándor július végén üzent is a kisrészvényeseknek: nehogy eladják ilyen szinteken a részvényeiket, hiszen lesz még 20 ezer az OTP árfolyama. És persze fontos emlékeznünk, hogy az OTP már nem egyszer tett tanúbizonyságot válságállóságáról, legyen szó a 2008/2009-es válságról, vagy a koronavírusról.

Nyomasztó tényezők

Azt viszont észre kell vennünk, hogy az utóbbi hónapokban az OTP árfolyamára nem azt lehet mondani, hogy esik, hanem azt, hogy összességében lényegesen nem emelkedik. Fontos különbség – míg az év elejétől nagyjából júliusig azt láthattuk, hogy a rossz hírek tömegére egyre lejjebb és lejjebb esik az árfolyam, mostanra körülbelül 8000 és 9000 között egyensúlyba kerültek a vevők és az eladók. Arról van tehát inkább szó, hogy az aggasztó tényezők nyomás alatt tartják az árfolyamot, és amíg ezen tényezők nem enyhülnek, addig az OTP emelkedésére is kevés az esély. A helyzet tehát az, hogy rengeteg olyan faktor van, amik egyszerűen nem teszik jelenleg elég vonzóvá az OTP-t ahhoz, hogy magasabbra törjön az árfolyam, és a piaci szereplők fantáziát lássanak benne.

Kiválóan működik operatívan az OTP, de mégis sok a nyomasztó tényező (www.shutterstock.com)

Ide sorolható az orosz-ukrán háború; a konfliktus befejezése, vagy pedig az ottani operációk jó áron történő értékesítése lehetne pozitív. A banki különadó és a kamatstop kivezetésére kevés az esély, utóbbi hosszabbítása már bejelentésre is került. A makrogazdasági kockázatok pedig továbbra is jelentősek, az uniós pénzekről még nincs végleges egyezség, valamint az elszabaduló energiaárak és a magas kamatok jelentette növekedési kockázat is benne lehet az árfolyamban. És akkor még nem említettük a globálisan is romló befektetői hangulatot, amely szinten számottevő kihatással van a bankpapírra. Az említett faktorokat kell tehát figyelnünk, ha arra keressük a választ, hogy mikor emelkedik végre az OTP árfolyama – ennyi nyomasztó tényező mellett ugyanis nehéz a felfelé vezető út a bank kiváló teljesítménye mellett is

Források:

https://www.portfolio.hu/uzlet/20220708/a-morgan-stanley-nagyot-vagott-az-otp-celaran-eladasra-ajanlja-a-bankpapirt-555125

https://www.erstemarket.hu/tartalom/132912/erste-tizorai-20220607

https://www.portfolio.hu/bank/20220907/mar-csak-egy-lepesre-van-az-otp-a-tortenelmi-bankvasarlastol-565685

https://bet.hu/newkibdata/128766296/220810_OTP_20222Q_h_final.pdf