2024 december 21

A Masterplast 100 százalékra növelte részesedést a Masterwool társaságban

A Masterplast Nyrt. 100 százalékra növelte részesedését a Szerbiában található Masterwool társaságban, miután kedden üzletrész-átruházási szerződést kötött a Masterwool tulajdonában lévő, a jegyzett tőke 49 százalékát kitevő, 144 millió 11 ezer szerb dinár névértékű ( 480 millió forint) üzletrész megvásárlására – közölte az építőanyagokat gyártó cég kedden a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

A tranzakciót követően a Masterplast lett a Masterwool MW-1 d.o.o. 100 százalékos részesedéssel rendelkező, egyedüli tagja. A Masterplast még tavaly szeptemberben közölte a BÉT honlapján, hogy új kőzetgyapotgyártó üzem létesítését tervezi a társaság leányvállalata, a Masterwool a vajdasági Szávaszentdemeteren, a projekt értéke nagyságrendileg 20 millió euró. Az üzem a tervek szerint éves szinten 30 000 tonna kapacitással rendelkezik majd. A projekt finanszírozását a társaság és a társtulajdonos saját forrásból, valamint a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által meghirdetett Külpiaci növekedési támogatási programban elnyerhető, vissza nem térítendő állami támogatásból tervezi megvalósítani. A beruházást kizárólag a pályázat pozitív elbírálása esetén valósítják meg. Az építőanyagokat gyártó Masterplast részvényeit a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriában jegyzik. A papír kedden 0,81 százalékos emelkedés mellett 3120 forinton zárt. A társaság részvényeivel az elmúlt egy évben 2700 és 4440 forint között kereskedtek.