Jens Stoltenberg, a NATO főigazgatója szerint a nyugati országok és Oroszország között kialakult bizalom szintje Moszkva ukrajnai inváziós döntésével megsemmisült.
A CIB Bank kutatása szerint jelentősen megváltoztak a megtakarítási szokások is
A Rivian Automotive Inc. alig három hónap elteltével felfüggeszti a Mercedes-Benzzel közös vállalkozását, amely keretében elektromos meghajtású furgonokat gyártottak volna Európában – jelentette be a vállalat hétfőn. A Rivian elektromos járműgyártó közölte, hogy a jövőben a saját fogyasztói és meglévő kereskedelmi üzletágára fog koncentrálni, miközben megpróbál pozitív cash-flowt fenntartani az amerikai üzletágában. A Rivian és […]
Az Erste Bank Hungary beolvasztotta a magyarországi Commerzbank tevékenységét vállalati üzletágába, és ezzel a tizedik felvásárlását zárta le az országban – jelentette be Jelasity Radován, az Erste Bank elnök-vezérigazgatója hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón. Kiemelte: a tranzakcióval azon túl, hogy új ügyfelekkel gazdagodott bankjuk, olyan tudásra is szert tettek, amely tovább növelte szolgáltatásaik színvonalát. Az Erste Bank […]
Az eddiginél nagyobb mértékben kell csökkenteni a földgázfogyasztást Németországban az ellátásbiztonság megőrzéséhez – mondta egy hétfői interjúban a közüzemi hálózati felügyelet (Bundesnetzagentur) vezetője. Klaus Müller a Der Tagesspiegel című lapban közölt interjúban kiemelte, hogy az ország a néhány hónappal korábbi állapotokhoz képest jóval felkészültebben vág bele a télbe, hiszen már Norvégia, Hollandia, Belgium és Franciaország […]
Októberben nőtt a német külkereskedelmi áruforgalom az egy évvel korábbihoz képest, az oroszországi export viszont felére, az import pedig volumenben közel harmadára csökkent a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis hétfői jelentése alapján. Októberben Németország összesen 135,3 milliárd euró értékben exportált árucikkeket, 11,4 százalékkal többet, mint 2021 októberében. Az októberi áruimport 130,1 milliárd eurót tett […]
A kézizálog-hitelezési tevékenységet áttekintő témavizsgálata során mind a hét piaci szereplőnél talált – egyes esetekben jelentős súlyú – hiányosságokat az MNB. Egyik társaság sem tartotta be a THM felső korlátjának alkalmazására vonatkozó jogszabályi előírásokat; a jegybank összességében 55,2 millió forint bírságot szabott ki, és kötelezte a társaságokat a hibák kijavítására – tájékoztatta a Magyar Nemzeti […]
A magyarok 80 százaléka előre eltervezi, hogy milyen értékben vásárol majd, de több mint 50 százalékuk túlköltekezik az ünnepi időszak során – derült ki a Magyar Bankholding reprezentatív kutatásából, amelynek összefoglalóját hétfőn juttatták el az MTI-hez. A válaszadók véleménye a tavalyihoz képest nem változott azzal kapcsolatban, hogy mennyi ajándékot szeretnének venni szeretteiknek, továbbra is átlagosan […]
Kokes János, az MTI tudósítója jelenti: Novemberben 16,2 százalékra emelkedett az éves infláció Csehországban az októberi 15,1 százalékról – közölte a Cseh Statisztikai Hivatal hétfőn Prágában. Az infláció növekedése valamivel magasabb a vártnál, az elemzők néhány tizedszázalékos növekedést jeleztek előre. Havi összehasonlításban novemberben 1,2 százalékos volt a csehországi drágulás. „A fogyasztói árak novemberben havi összevetésben […]
A Samsung Galaxy S10 Plus, az iPhone 7, az iPhone SE 2020-as kiadása, valamint az iPhone 8 vezeti a Rejoy.hu-nál, a felújított mobilkészülékek piacterén a magyar ügyfelek által értékesített készülékek listáját. Érdekesség, hogy az iPhone SE (2020) egyben az egyik legtöbbet vásárolt készülék is az iPhone 11 mellett a piactéren. Az ünnepi szezon indulását jelzi, […]
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.