2025 június 19
  1. Főoldal
  2. Kategória


ÉLETVITEL

Környezetkímélő terepjárók segítik az erdészek munkáját

Környezetkímélő e-terepjárók álltak üzembe a Pilisi Parkerdőnél. A hat darab akkumulátoros jármű beszerzését az Agrárminisztérum támogatta. A Budapest környéki erdőket kezelő Pilisi Parkerdő Zrt. jelentős részben természetvédelmi területen, illetve turisták által gyakran járt magas természetességű erdőkben gazdálkodik. Éppen ezért úttörő szerepet játszott és játszik a természetközeli erdőgazdálkodás bevezetésében és elterjesztésében. Ennek fontos eleme, hogy az […]

Gazdaság

A terhek ellenére javulhat a magyar bankok eredménye

Több hátráltató tényező, köztük az ukrajnai háború hatásai ellenére is várhatóan javul az idén a magyar bankrendszer eredménye – áll a Fitch Ratings múlt héten Londonban ismertetett szektorelemzésében. A nemzetközi hitelminősítő közölte azt is, hogy várakozása szerint a magyar gazdaság az idén is növekszik. A Fitch kiemelte, hogy tavaly a rekordmagas kamatok ellenére 6 százalékkal […]

EURÓPA

Csökkent a német kikötők áruforgalma tavaly

Csökkent tavaly a német tengeri kikötők áruforgalma, közel ötödével emelkedett viszont a fosszilis energiahordozók behozatala a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis csütörtöki jelentése alapján. Németország tengeri áruforgalmi kikötőinek a forgalma tavaly az előző évihez képest 3,2 százalékkal 279,1 millió tonnára csökkent. Ezen belül az importáruk forgalma 1,5 százalékkal, az exportáruk forgalma pedig 7,0 százalékkal […]

Egyéb

A nélkülözhetetlen számológépek

A grafikus számológépek a középiskola (és végül az egyetem) fontos részét képezik. Azoknak a diákoknak, akik azt tervezik, hogy felsőfokú matematikai órákat vesznek fel a középiskolában, illetve matematika- vagy természettudományos képzést terveznek az egyetemen, ez az eszköz „meghálálja” a befektetést. Noha vannak alapvető grafikus számológépek a piacon, a fejlettebb modellek némelyike ​​jobban felkészült a tudományokhoz, […]

EURÓPA

Reggeli tükör – 2023. március 13. – Gyengüléssel nyitottak az európai tőzsdék

Mínuszban indítottak a főbb nyugat-európai tőzsdemutatók hétfőn. A londoni FTSE index 0,31százalékkal, a frankfurti DAX index 0,37 százalékkal, a párizsi CAC-40 index pedig 0,71 százalékkal gyengült a kereskedés kezdetén. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,53 százalék csökkenést jelzett nyitáskor. Az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 39 centtel (0,47 százalékkal), 83,17 dollárra nőtt. Az arany ára unciánként […]

AMERIKA

Így alakult az amerikai költségvetés februári hiánya

Az Egyesült Államok költségvetési hiánya 262,434 milliárd dollár volt februárban, 21,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbi 216,59 milliárd dollárt – közölte az amerikai pénzügyminisztérium. A költségvetés bevételei 9,6 százalékkal, 262,114 milliárd dollárra csökkentek, ugyanakkor a kiadások 3,6 százalékkal, 524,548 milliárd dollárra nőttek. Az október 1-jén indult folyó pénzügyi év öt hónapjában az amerikai költségvetésben […]

NEMZETKÖZI PIACOK

Az HSBC megvásárolta a SVB brit érdekeltségét

Megvásárolta a csődbe jutott amerikai Silicon Valley Bank brit érdekeltségét az HSBC. A londoni központú globális bankóriás a hétfői bejelentés szerint egy font jelképes összegért vette át az ellenőrzést a Silicon Valley Bank (UK) Ltd. felett. A londoni pénzügyminisztérium tájékoztatása szerint a tranzakció biztosítja, hogy a Silicon Valley Bank volt brit érdekeltségének ügyfelei a normális […]

AMERIKA

Mindenki hozzájut pénzéhez az összeomlott SVB-nél

Minden betétes pénzét garantálja az amerikai kormányzat, akinek megtakarítása az összeomlott Silicon Valley Banknál volt, és egy kisebb regionális banknál is hasonlóképpen jár el – jelentette be vasárnap este az amerikai pénzügyminiszter, a jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) és a betétbiztosítási szervezet elnöke. Az intézkedés szerint minden betétes hozzájut a bajba került bankoknál őrzött pénzéhez, […]

DEVIZA

Erősödött a forint kora reggel

Erősödött a forint árfolyama hétfőn kora reggel a péntek esti szintekkel összevetve. Reggel 6 órakor az euró 382 forintra gyengült a péntek esti 382,15 forintról. A svájci frank jegyzése 390,03 forintról 388,68 forintra csökkent, a dolláré pedig 358,07 forintról 356,34 forintra süllyedt. Az euró árfolyama a péntek esti 1,0652 dollárról 1,0718 dollárra erősödött hétfőn kora […]

FELTÖREKVŐ PIACOK

Kína és az USA újra egymásnak feszült – Tajpej lehet az új Bahmut

Nancy Pelosi, az Egyesült Államok kongresszusi képviselőjének tavalyi látogatása óta példátlan feszültség alakult ki a Kína és Tajvan között. Ha ez nem lenne elég, az Egyesült Államok sem maradt ki a konfliktusból, veszélyesebbé téve a helyzetet. A feszültség egyre nagyobb és egy apróbb szikra is elég lehet a láncreakció elindításához. Az emberek egyre jobban aggódnak, […]

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.