A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 541,88 pontos, 1,17 százalékos emelkedéssel, 46 855,58 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 10,2 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: a BUX-index a kedvező nemzetközi hangulatban felülteljesítette az […]
Andrzej Duda lengyel elnök szerdán arra figyelmeztetett, hogy az orosz fegyveres erők „az elkövetkező hónapokban újabb offenzívát indíthatnak Ukrajnában.”
A Világbank előrejelzése szerint a román gazdaság várhatóan 2030-ig folyamatosan nőni fog – jelentette ki kedden Nicolae Ciuca román miniszterelnök, aki a Romániában befektető külföldiek tanácsa fennállásának 25. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen vett részt. Kifejtette, hogy 2000-től tavalyig nyolcszor fordult elő, hogy Romániának volt a legnagyobb gazdasági növekedése az Európai Unióban. Ez a növekedés meglátszik […]
Tavaly decemberben az egy évvel korábbinál 12,8 százalékkal több, 897 ezer új személygépkocsit helyeztek forgalomba az Európai Unióban, éves összevetésben így már sorban az ötödik hónapban nőtt a forgalomba helyezések száma az európai autóipari ágazat szakmai képviseleti szervezete, az ACEA szerdai jelentése szerint. A régió négy nagy piacából csak kettőnél volt növekedés. A német és […]
A GreenGo flottája tavaly több mint ötven százalékkal 500 autóra nőtt, szolgáltatási területe 100 négyzetkilométerre bővült, bérlési ideje megduplázódott és a cég ügyfelei a kölcsönvett gépjárművekkel kétszer annyi kilométert tettek meg, mint az előző évben – tájékoztatta az autómegosztó szolgáltató az MTI-t hétfőn. Felidézték, hogy a munkaadók a közösségi autómegosztást a hatályos adójogszabályok értelmében adó- […]
Az amerikai termelői árak növekedése az elemzők által vártnál nagyobb mértékben lassult decemberben éves szinten, havi összevetésben pedig a becsültnél jelentősebben csökkent. Az amerikai munkaügyi minisztérium statisztikai intézete (BLS) szerdán azt közölte, hogy 2021 decemberéhez képest 6,2 százalékkal emelkedtek a termelői árak tavaly decemberben a novemberi 7,3 százalék után. Elemzők kevésbé lassuló növekedést, 6,8 százalékos […]
Megállt a drágulás üteme, egyes lakástípusoknál pedig már elindult a csökkenés is. Budapesten akár 3,5 százalékkal kedvezőbb áron találhatunk téglalakásokat, míg a panelek esetében a csökkenés mértéke eléri a 2,5 százalékot. Tavaly minden lakástípusnál és régióban nőttek az négyzetméterárak a 2021-es átlaghoz képest, derült ki az Otthon Centrum elemzéséből. A lakástípusok között, országos átlagban, nem […]
Januárban elindultak lefelé a referenciakamatok, ez azonban a lakáshitelek árán még nem látszik. A nagy bankoknál beálltak a kamatok, így az ingatlanszerzés továbbra sem lett olcsóbb a kölcsönből vásárlóknak. Ha azonban tartósan alacsonyak maradnak a referenciakamatok, az a lakáshitelek árazására is ki fog hatni – derül ki a Bank360.hu elemzéséből. December óta egyre kisebb mozgást […]
Az elmúlt 12 hónapban közel 25 százalékkal több újracsomagolt terméket vásároltak az eMAG ügyfelei, mint egy évvel korábban. Az új termékeknél kedvezőbb árú, de azonos jótállási és visszaküldési feltételekkel kínált áruknak minden évben jellemzően decemberben, januárban és februárban van szezonja, forgalmuk azonban a tavalyi rezsicsökkentés változásával kapcsolatos kormánybejelentések nyomán is megugrott. A nehéz gazdasági helyzet […]
Ne versenyezz akkor, amikor a meglévő munkatársakat is tudod fejleszteni!