Szerdán sajtótájékoztatót tartott Lázár János, az építési és közlekedési miniszter, „Közlekedésinfó” címmel. A miniszter tíz pontos vállalást tett a közlekedés fejlesztésére. A bejelentett intézkedések között szerepel, hogy 20 perces késés esetén a jegyár felét visszatérítik, valamint felújítják a vasúti pályaudvarokon található mosdókat. A magyar állami közösségi közlekedés színvonalának javítása érdekében Lázár János, az építési és […]
A gazdasági kormány 4000 milliárd forintos kerettel indít új gazdaságpolitikai akciótervet, amelyből 2600 milliárd forintot a családok, 1400 milliárdot pedig a kis- és középvállalkozások támogatására fordítanak – jelentette be Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter kedden, a Facebookon közzétett videójában. Támogatások a családoknak Nagy Márton elmondta, hogy az akcióterv részeként 21 intézkedéssel ösztönzik a gazdaságot. A családok […]
A magyar kormány 2025-ben is teljes mellszélességgel kiáll a hazai gazdák érdekei mellett – jelentette ki Nagy István agrárminiszter egy hétfői sajtótájékoztatón, Budapesten. A miniszter kiemelte, hogy a magyar agrárium nehéz évet zárt, de a gazdák helytállásának és a kormány támogatásának köszönhetően az ország élelmiszer-ellátása nem került veszélybe. Kihívásokkal teli év volt Nagy István szerint […]