Eséssel zárt szerdán a BÉT, a BUX-index közel 900 pontot veszített. A nemzetközi piacok is estek, csak a Richter volt kivétel a nagy részvények között. A mai amerikai-kínai megállapodás nem segített a kereskedés hangulatán. Gyengült a BUX, csak a Richter állta a sarat a mai nap A Budapesti Értéktőzsde irányadó indexe, a BUX 0,91 százalékkal […]
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX szerdán délelőtt 0,35 százalékos csökkenésben volt. A vezető részvények közül egyedül a Richter tudott erősödni.A forgalom is alacsony 2,9 milliárd volt dél körül. Mi folyik a piacon? A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe minimális, 0,83 pontos mínusszal nyitott, majd a délelőtti órákban 342,77 ponttal, azaz 0,35 százalékkal gyengült. A BUX 11:30-kor […]
Vegyesen indult a szerda reggel a budapesti Értéktőzsdén. A BUX az első órában csökkenéssel kezdett az első órát követően folytatta a zuhanást és már 96 602 pontnál jár az index. A vezető részvények közül az OTP, Mol és Telekom mínuszban áll. Egyedül a Richter áll pluszban. A forgalom már kétmilliárd felett jár az első óra […]
A Budapesti Értéktőzsde kedden enyhe emelkedéssel zárt, a BUX-indexet főként a Mol és a Magyar Telekom jó teljesítménye húzta fel. Az olajipari papírt az orosz olajra tervezett árplafon-csökkentés híre segítette, míg az OTP és a Richter gyengült. Emelkedéssel zárt a BUX, a Mol húzta felfelé a tőzsdét A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 187,98 ponttal, […]
Pozitívan indult kedd délelőtt a kereskedés a budapesti értéktőzsdén. A BUX emelkedett kedd délelőtt. A részvények árfolyama vegyesen alakultak. Az OTP csökkent, de a Mol és a Richter emelkedett délelőtt. A Telekom változatlanul áll. A forgalom 4,5 milliárd volt. A BUX emelkedett délelőtt, OTP gyengült A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX, enyhe mínuszban indította a […]
Felemás hetet zárt a Budapesti Értéktőzsde. A blue chipek gyengültek, de a BUX emelkedett ezen a héten. A kereskedés vegyesen alakult a hét folyamán, a nemzetközi hangulat változásai mozgatták az árfolyamokat. A Mol a legnagyobb vesztes több mint 7 százalékkal zuhant. De gyengült, a Telekom, a Richter és az OTP is. Merre indul jövő héten […]
Péntek délelőtt csökkent a BUX és 96 422 ponton állt délben. Az OTP is komolyan esik, a Telekom is gyengült. A Mol és a Richter viszont emelkedett. A forgalom 1,9 milliárdnál jár. Lassul a lendület? Csökkent a BUX péntek délelőtt, emelkedett a Richter A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX péntek délelőtt gyengüléssel reagált a kereskedésre, […]
Pozitívan indult a péntek reggel a budapesti Értéktőzsdén. A BUX az első órában beindult és az index 96 559,13 ponton nyitott. A vezető részvények közül az OTP, Richter pluszban. A Telekom mínuszban indult. A Mol az előző napi zuhanást követően pluszban kezdte a napot. A forgalom már másfél milliárdnál jár. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, […]
Vegyes teljesítménnyel zárta a csütörtöki kereskedést a Budapesti Értéktőzsde. A BUX enyhén csökkent és 96 558,99 ponton zárt. A vezető részvények közül az OTP és a Mol részvényei gyengüléssel zárta a napot, a Richter és a Telekom emelkedtek. A forgalom 13,9 milliárd volt. A hazai piac egyelőre nem reagált Donald Trump és a kínai elnök […]
Vegyesen folytatódott a kereskedés csütörtök délelőtt a Budapesti Értéktőzsdén. A BUX 96 868,91 pontra emelkedett. A vezető részvények közül az OTP, Richter pluszban. A Telekom mínuszban indult. A Mol is gyengülni kezdett délelőtt. A forgalom már 4,7 milliárdnál jár. Emelkedett a BUX délelőtt és a Richter vitte a prímet A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX, […]
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.