
Tőzsdenyitás Június 20. – A BUX rakétaként kilőtt, az OTP és a Telekom is szárnyal
Pozitívan indult a kereskedés pénteken a Budapesti Értéktőzsdén. A BUX az első órában több mint 800 pontot emelkedett és már 98 254,13 pontnál jár az index. A vezető részvények közül az OTP a Mol, Telekom és a Richter mind pluszban indultak. A forgalom 2 milliárd felett jár. Ma lesz vajon újabb csúcsdöntés?
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX minimális, 0,01 pontos csökkenéssel, 97 441,88 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záróértékéhez képest lényegében nem változott. Ezt követően viszont azonnal emelkedni kezdett az index és az első óra végén több mint 800 ponttal került feljebb a BUX és már 98 254,13 ponton áll. A vezető részvények mind emelkedéssel indultak pénteken. Az OTP, 1,69 százalékos pluszban áll. A Mol 0,07 százalékkal áll magasabban az előző naphoz képest. A Telekom papírja 0,78 százalékkal erősödött és úgy tűnik behozta a heti lemaradást. A Richter is emelkedett és 0,88 százalékkal áll magasabban a papír, mint nyitás idején. A forgalom már 2 milliárd felett jár az első óra végén. Ma vajon megmarad a pozitív hangulat és lesz újabb csúcs?
A részvények árfolyama pénteken reggel
Péntek reggel a BUX emelkedni kezdett a részvények többsége pozitívan indult a nyitást követően.
OTP: 27 090 FT, + 1, 69 százalékkal emelkedtek a papírok.
Mol: 2 968 Ft, +0,07 százalékkal ment feljebb a részvény a kezdést követően.
Magyar Telekom: 1 802 Ft, +0,78 százalékkal növekedett a részvény értéke a nyitás első órájában.
Richter: 10 360 Ft, +0,88 százalékkal emelkedett a részvény az első óra végéig.
A forgalom az első óra végén már meghaladta a 2 milliárdot.
A részvények előző napi árfolyama és a mai alakulása az elemző szerint
OTP: A részvények ára 470 forinttal, 1,73 százalékkal 26 640 forintra esett, forgalmuk 6,0 milliárd forintot tett ki csütörtökön. Az árfolyama a 30 napos mozgóátlagról fordult le, mely így továbbra is meghatározó ellenállást képez 27 068 forintnál, míg támasz 26 400 forint közelében látható. Mol: Csütörtökön a Mol 22 forinttal, 0,74 százalékkal 2966 forintra csökkent 1,2 milliárd forintos forgalomban. A jegyzése végül meg tudott kapaszkodni a 2966 forintos támasznál, de az 50 napos mozgóátlag itt is ellenállást jelent 2991 forintnál.
Magyar Telekom: Az árfolyama csütörtökön 4 forinttal, 0,22 százalékkal 1788 forintra gyengült, forgalma 352,4 millió forint volt. A papírok továbbra is az 1800 forintos ellenállás közelében mozog, melynek áttörése újabb teret nyitna az emelkedés előtt, támasz 1749 forintnál húzódik.
Richter: A papírok árfolyama 140 forinttal, 1,34 százalékkal 10 270 forintra csökkent csütörtökön, a részvények forgalma 1,6 milliárd forintot ért el.Az árfolyama is lefelé korrigált, itt az 50 napos mozgóátlag állta útját a további emelkedésnek 10 414 forintnál, fontos támaszok a 10 200-10 290 forintos zónában láthatóak.
A BUX és a részvények pénteki alakulása az elemző szerint
Emelkedéssel nyithat pénteken a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A BÉT részvényindexe, a BUX 1103,71 pontos, 1,12 százalékos csökkenéssel 97 441,89 ponton zárt csütörtökön. Varga Zoltán szerint az előző napi profitrealizálást követően ismét a pozitív tartományban indulhat a kereskedés.
A jelen cikkben leírt információk, elemzések a szerző magánvéleményét tükrözik. A jelen cikkben leírtak nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen cikk nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Címlapkép forrása: Shutterstock
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.