
Volvo Cars – Elfogyott a szufla az elektromosoknál, zsonglőrködik az autógyár
A Volvo Cars arról számolt be, hogy az áprilisi eladások 11%-kal, 58 881 autóra csökkentek az egy évvel korábbihoz képest, ami a részvények csökkenéséhez vezetett
.A kínai Geely többségi tulajdonában lévő Volvo Cars egy közleményben közölte, hogy a tisztán elektromos autók eladásai 32%-kal csökkentek, és a teljes értékesítési volumen 20%-át teszik ki.
Elektromos autók eladásai
Az elektromos autók eladásai összességében, beleértve a plug-in hibrideket is, 16%-kal csökkentek, és a teljes eladások 45%-át tették ki.
Donald Trump amerikai elnök új vámtarifáinak nyomása alatt a Volvo Cars zsonglőrködik a Geely-vel való együttműködés feladata között a költségek csökkentése érdekében. Közben megpróbál továbbra is autókat értékesíteni az amerikai fogyasztóknak. Ők a hibrid és a belső égésű motoros modelleket részesítik előnyben – ismertette a Reuters hírügynökség.
A svédországi székhelyű vállalat az európai versenytársakkal együtt a kínai vásárlók megnyerésére is törekszik. A helyi autógyártók erős versenye ellenére, akik megfizethetőbb elektromos járműveket kínálnak.
Esnek a Volvo részvények
A Volvo Cars részvényei, amely áprilisban a vámok miatt visszavonta a következő két évre vonatkozó nyereség-előrejelzését. 3%-kal estek a délelőtti kereskedésben, így az éves visszaesés 29%-ra esett.A vállalat nem közölt részleteket a regionális értékesítésről.