2025 február 11

Tőzsdenyitás Február 11. – A BUX 87 700 felett, a Richter és az OTP lendületben

Minimális csökkenéssel nyitott a BÉT. A BUX emelkedni kezdett így az újabb csúcsdöntés sem kizárt.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,72 pontos csökkenéssel, 87 600,03 ponton indította a keddi kereskedést, de ezt követően azonnal emelkedni kezdett, így a jelenlegi állás 87 716,94. Minimálisan változott a hétfői záróértékhez képes.

A nemzetközi befektetői hangulat továbbra sem mutat egyértelmű irányt, ugyanakkor az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint nem kizárt egy újabb történelmi csúcsdöntés sem.

Visszatekintés: új csúcs hétfőn Hétfőn a BUX 1,02 százalékos emelkedéssel, 87 600,75 ponton zárt, új történelmi csúcsot állítva be. A vezető részvények eltérő mozgást mutattak, az OTP árfolyama csökkent, míg a Richter és a Mol erősödött.

Vezető részvények mozgása

  • OTP Bank: Az árfolyam 120 forinttal, 0,48 százalékkal 24 680 forintra csökkent a nyitásnál, 9,5 milliárd forintos forgalommal. Az elemző szerint 24 870 forintnál ellenállás, 24 360 forintnál támasz húzódik.
  • Richter Gedeon: Kitört a csökkenő trendcsatornából, és a következő ellenállási szint 11 ezer forintnál lehet. A papírok árfolyama 400 forinttal, 3,83 százalékkal 10 850 forintra emelkedett, 4,8 milliárd forintos forgalom mellett.
  • Mol: Az árfolyam 62 forinttal, 2,15 százalékkal 2946 forintra erősödött, 2,9 milliárd forintos forgalomban. Az új támasz 2887 forintnál, a következő ellenállás 2964 forintnál van.
  • Magyar Telekom: A részvény az 1386-1414 forintos sávban mozog, hétfőn 4 forinttal, 0,29 százalékkal 1402 forintra nőtt, 526,2 millió forintos forgalommal.

A tőzsdei mozgásokat továbbra is a globális piaci hangulat, a makrogazdasági adatok és a befektetői bizalom alakíthatja a következő időszakban.

A kereskedés további mozgásai attól függnek, hogy folytatódik-e a pozitív piaci hangulat. Mindenestre a  BUX index a múlt héten a térség legjobban teljesítő indexévé vált. A befektetői hangulatot továbbra is meghatározhatják a nemzetközi gazdasági események és a kereskedelmi politikai fejlemények.

A jelen cikkben leírt információk, elemzések a szerző magánvéleményét tükrözik. A jelen cikkben leírtak nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen cikk nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

Címlapkép forrása: Shutterstock