2025 január 09

A képek császárai összeolvadnak: a Getty és a Shutterstock közös útra lép

A stockfotópiac két meghatározó szereplője, a Getty Images és a Shutterstock bejelentette, hogy a jövőben együtt folytatják a digitális fotóarchívum piacon működésüket. A két cég értéke az egyesüléssel 3,7 milliárd dollárra tehető. A bejelentés a Getty Images ügyfeleinek küldött keddi levélből derült ki. A két cég a jövőben a Getty neve alatt működik tovább. Az egyesülés célja, hogy megerősítsék pozíciójukat a piacon, amelyet az utóbbi években a mobilfotózás és a mesterséges intelligencia (MI) által generált képek térnyerése gyengített – adta hírül a Reuters.

Egyszerűbb hozzáférés és nagyobb befektetések

A közlemény szerint az egyesülésnek köszönhetően a felhasználók számára egyszerűbbé válik a hozzáférés a teljes, immár egyesített portfólióhoz, miközben a két vállalat növeli az új tartalmak előállítására szánt befektetéseket. Az összeolvadás mögött jelentős költséghatékonysági megfontolások állnak, ugyanakkor az amerikai és európai versenyhatóságok jóváhagyása is szükséges a tranzakció véglegesítéséhez.

Pénzügyi részletek és részvényárfolyamok emelkedése

A Getty több mint 1 milliárd dollárt fizetett a Shutterstock részvényeiért, így a két cég összeolvasztott portfóliójának értéke elérte a 3,7 milliárd dollárt. A bejelentést követően a Shutterstock részvényeinek értéke 22,7 százalékkal, míg a Getty részvényeinek ára 39,7 százalékkal emelkedett. Ez jelentős fordulatot hozott mindkét vállalat számára, amelyek az elmúlt években részvényeik folyamatos értékvesztését tapasztalták.

A stockfotópiac kihívásai

Az egyesülés hátterében a stockfotóipart érő növekvő kihívások állnak. A mobilfotózás és a mesterséges intelligenciával generált képek elterjedése csökkentette a stockfotók iránti keresletet. Ezzel nehéz helyzetbe hozta a piac szereplőit. Az új egyesült vállalat célja, hogy az erőforrások összevonásával, nagyobb hatékonysággal reagáljon a változó piaci igényekre. De továbbra is kiemelt hangsúlyt helyez az innovációra és a minőségi tartalmak előállítására.

Az összeolvadás nemcsak a két cég jövőjére, hanem a globális stockfotópiac alakulására is jelentős hatással lehet, hiszen a Getty-Shutterstock együttműködés új lendületet adhat az iparágnak.

Címlapkép forrása: Shutterstock