Videoton Holding: az idei árbevétel 300 milliárd forint körül alakul
A Videoton vállalatcsoport idei nettó árbevétele 300 milliárd forint körül alakulhat – jelentette be a cégcsoport elnök-vezérigazgatója pénteki évzáró ünnepségükön.
Széles Gábor elmondta, hogy árbevételük valamelyest csökkent az előző évhez képest. Legutóbb a 2009-es gazdasági válság évében volt némi csökkenés a korábbi üzleti év árbevételéhez képest – jegyezte meg. „Az európai gazdasági helyzetet tekintve elég jól tartjuk magunkat, és optimistán tekinthetünk a jövőbe” – jelentette ki. Széles Gábor közölte, hogy saját létszámuk alig változott az elmúlt tíz évben, miközben árbevételük jelentősen megemelkedett, nagyobb hatékonysággal és szakértelemmel dolgoznak.
Lakatos Péter társ-vezérigazgató szerint idén először érezték azt, hogy a szorgos munka nem elég a növekedéshez. A vevők sem találták meg őket – fogalmazott, megjegyezve: a kiutat a geográfiai terjeszkedés, a szolgáltatási portfólió bővítése, valamint új iparágakban (repülőgépipar, védelmi ipar, orvostechnológia) való megjelenés jelentheti. Várakozásai szerint jövőre a forgalmuk csökkenhet, de a fedezettermelő képességük nem. Sinkó Ottó társ-vezérigazgató világgazdasági kitekintésében rámutatott, hogy többpólusú világrend alakul, ahol Kína mellett India is megjelenik, míg az Egyesült Államok Donald Trump elnökkel új útra lép.
Megjegyezte, hogy a robbanómotoros autóipar Európa erőssége volt, de mára eltűnőben van, miközben további versenyhátrányt jelent a kontinens számára a drága és kevés energia. A Videotonnal kapcsolatban megemlítette, hogy az elmúlt években az inflációt jelentősen meghaladó béremelések voltak a cégcsoportnál. Hozzátette: nehéz év jön, de létszámcsökkenést nem várnak, a reálbér növekedése is megmarad. A nyilvános cégadatok szerint a Videoton Holding Zrt. tavalyi konszolidált árbevétele 310 milliárd forint, korrigált adózott eredménye 26,8 milliárd forint volt.
Képek: Shutterstock