Áremelkedéssel indul a karácsonyfaszezon
A piaci kereskedők előrejelzése alapján a fenyőfaárak átlagosan 5-10 százalékkal alakulhatnak a tavalyi szint felett. A lucfenyőt 5000-5500 forint között, az ezüstfenyőt 6-8 ezer, míg a nordmann fenyőt 8-10 ezer forint közötti méterenkénti áron kínálják az idei szezonban az utcai és piaci standokon megjelent alkalmi fenyőárusok. Ismertette a múlt héten végzett felmérésének eredményét az MTI-vel az Agroinform.hu.
A vásárlók 72 százaléka tervez legalább 7 ezer forintot költeni erre a célra. Ezen belül 44 százaléknyian terveznek 10 ezer forintnál nagyobb kiadást. Míg minden ötödik vevő (22 százalék) költ majd 15 ezer forintnál többet. A fenyőtípusok között tovább nő a nordmann népszerűsége. A megkérdezettek 62 százaléka részesít ezt előnyben, szemben a 2022-es felmérésben mért 54 százalékkal. A lucfenyő 22, míg az ezüstfenyő 14 százalékos értékkel foglalja el a népszerűségi lista következő helyeit. A válaszadók 60 százaléka másfél méter feletti, 40 százaléknyian ennél kisebb fenyőt terveznek vásárolni. Gyökeres, földlabdával árusított fenyők iránt pedig minden nyolcadik vásárló érdeklődik.
A felmérés szerint a vevők 85 százaléka az utolsó két hétre hagyja a vásárlást. A válaszadók negyede jelezte, hogy fenyő helyett műfenyőt díszít karácsonykor. Szemben a korábbi évekkel, a megkérdezettek nem a környezetvédelmet (23 százalék), hanem a többszöri felhasználhatóság miatti árelőnyt (44 százalék) említették indokként. Magyarországon ma 600-700 családi gazdaság termeszt 3000-3500 hektáron fenyőfát. Az így megtermelt mennyiség a hazai kereslet mintegy háromnegyedét fedezi – ismertette az Agroinform.hu. A termesztők 72 százaléka számolt be arról, hogy a melegebb és változékonyabb időjárás miatt több a kártevő. Emiatt a korábbinál többet kell a növényvédelemmel foglalkozniuk – írták.
Képek forrása: Shutterstock