2024 december 02

Továbbra is kapkod a világ az okostelefonokért

Az idén harmadszor javította a globális okostelefon-kiszállításokra vonatkozó előrejelzését az International Data Corporation (IDC) amerikai informatikai és távközlési piackutató vállalat. Legfrissebb előrejelzésében 2024-ben világszerte 1,24 milliárd okostelefon kiszállítására számít, 6,2 százalékkal többre a tavalyinál.

A szervezet eredetileg 2,8 százalékos idei növekedéssel számolt. Ezt a becslését májusban 4 százalékra, augusztusban 5,8 százalékra módosította. Nabila Popal, az IDC kutatási igazgatója szerint idén 7,6 százalékkal nőnek az Android operációs rendszert futtató okostelefonok kiszállításai, míg az iOS-rendszerűek számának emelkedése jóval szerényebb, mindössze 0,4 százalék lesz. Jövőre változhat a kép: az IDC szakértői szerint ugyanis az iOS rendszerű telefonok kiszállítása 3,1 százalékra gyorsul, az Android-készülékeké pedig 1,7 százalékra lassul.

Nabila Popal szerint a mesterséges intelligencia ugyan továbbra is kiemelt fontosságú a gyártók számára. De eddig nem sikerült komolyabb hatást gyakorolnia a keresletre. A szakértő szerint további befektetésekre van szükség ebbe a technológiába. Az IDC arra számít, hogy az AI-technológiák támogatása először a prémium készülékeknél jelenik meg. Csak ezután terjed el a megfizethetőbb okostelefonokban. Az ilyen eszközök aránya azonban gyorsan nő, 2028-ra eléri az okostelefonpiac 70 százalékát.

Képek forrása: Shutterstock