2024 október 24

Agrometeorológia – Kellően nedves a talaj, fejlődhetnek a kalászosok

A talaj többnyire kellően nedves, a repce és az őszi kalászosok is ideális körülmények közt fejlődhetnek – írta a HungaroMet Zrt. agrometeorológiai elemzésében.

Mint írták, az elmúlt napokban az országban nagyobb részt száraz, sokfelé zavartalanul napos idő volt. Az elmúlt tíz nap csapadékösszege csak nyugaton, délnyugaton és északkeleten haladja meg az 5 millimétert, az ország jelentős része azonban egyáltalán nem kapott esőt. A felszínközeli talajréteg az elmúlt napokban sokat száradt, de így is kellő nedvességet tartalmaz. A 20-50 centiméter közötti réteg a délkeleti tájak kivételével csaknem telített, a fél méternél mélyebb rétegben azonban az ország keleti kétharmadán sokfelé még nagyon sok nedvesség hiányzik.

A hőmérséklet csúcsértéke a múlt hét közepétől jellemzően 15 Celsius-fok körül, kissé a fölötte alakult. Keddtől már 20 fok fölötti maximumok is előfordultak. Az egyre hosszabb, derült és szélcsendes éjszakákon főleg a keleti országrészben erősen lehűlt a levegő. Sokfelé voltak deresek a reggelek, 2 méteres magasságban is voltak fagyok. A felhősebb nyugati területeken 5 fok köré csökkent a hőmérséklet. A gyakran csapadékos időjárás és a sáros talaj a hónap első felében sokfelé hátráltatta az őszi talajmunkákat és a gabonák vetését, azóta azonban sokat szikkadt a talaj, és a nagyrészt száraz, napos időjárás kedvező körülményeket teremtett ismertette a táviratiiroda.

A repce fejlett, jó állapotban van, és kedvezőek a körülmények az őszi gabonák korai fejlődéséhez is. A következő 8-10 napban sem várható nagyobb változás az időjárásban. Bár a ködhajlam növekszik és hétfőtől helyenként akár tartósabban is megmaradhat az éjjel képződő köd. Másutt többnyire napos időre lehet számítani. A hőmérséklet csúcsértéke eleinte 15-20 fok között valószínű, majd a jövő héten valószínű pár fokos csökkenés. Éjszakánként csak a fagyzugos helyeken hűlhet fagypont alá a levegő, jellemzően fagymentesek lesznek a reggelek.