Rendkívüli Hírek:

2024 október 22

Kiadták az egymilliomodik horgászengedélyt

Kiadták az egymilliomodik horgászengedélyt. Közölte a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) vasárnap a csakapeca.hu oldalon.

Tájékoztatásuk szerint az egymilliomodik regisztráció tulajdonosa egy 10 éves, Győr-Moson-Sopron vármegyei gyermek, ami azt jelzi, hogy a fiatalok körében is egyre népszerűbb ez a szabadidős tevékenység. Ez az eredmény a horgászok közössége számára óriási mérföldkő és elismerése a kormányzat aktív támogatásának, hiszen a horgászatot népszerűsítő programok sikerességének is köszönhető – írták. Szűcs Lajos, a MOHOSZ elnöke a közlemény szerint elmondta: a horgászat már nem csupán egy hobbi, hanem egy jelentős közösségépítő erő is, amely összeköti a természetet kedvelő embereket. A MOHOSZ célja, hogy folyamatosan biztosítsák a megfelelő körülményeket a horgászok számára, legyen szó haltelepítésekről, versenyek szervezéséről vagy a fenntartható horgászat támogatásáról.

A MOHOSZ már 38 közfeladat ellátására kapott felhatalmazást és a megkapott támogatási és szabályozási lehetőségeivel egységes elvek szerint, átlátható módon segíti a horgászszervezeteket – tette hozzá. A szövetség elnöke arra is kitért, hogy a kormányzattal közösen dolgoznak a Nemzeti Horgászturisztikai Stratégián. Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója a közleményben megjegyezte, Magyarország kormánya az elmúlt években több lépést tett a horgászok érdekében.

Példaként említette, hogy 2016-tól megszűnt a kereskedelmi célú halászat és a MOHOSZ lett a legtöbb hazai vízterület haszonbérlője. A horgászszervezetek pedig ezen vizek halgazdálkodási hasznosítói. 2018-ban online konzultációban kikérték a horgászok véleményét. Ez alapján hozták létre a Magyar Horgászkártyát, amellyel az elektronikus ügyintézés útjára lépett a szövetség. Emellett rendszeresen modern eszközökkel segítik a halőri szolgálatok munkáját, valamint a vízi és vízparti környezet fenntartását.

Mindezek mellett horgászszövetségi pályázatokkal támogatják a haltelepítéseket, az utánpótlás-nevelést, valamint a versenysportot, a közösségi rendezvényeket, fejlesztéseket is – sorolta a főtanácsadó. Kiemelték, ezek az intézkedések mind hozzájárultak ahhoz, hogy a horgászat ma már Magyarország legnépszerűbb szabadidős tevékenységévé vált.

Képek forrása: Shutterstock