Rendkívüli Hírek:

2024 szeptember 30

Ázsia – Vegyes mozgás az tőzsdéken

Vegyesen mozogtak a vezető ázsiai tőzsdék mutatói hétfőn. A térség irányadó mutatója, a tokiói börze Nikkei 225 indexe 4,82 százalékkal, 37 903 pontra esett zárásra. A részvények szélesebb körét felölelő Topix index 3,54 százalékkal süllyedt. A tőzsdemutatók gyengülését elsősorban a kormányzó Liberális Demokrata Párt (LDP) élére szeptember 27-én megválasztott és ezáltal a kormányfői posztot október 1-től betöltő Isiba Sigerónak a monetáris politika „normalizálásának” szükségességével kapcsolatos kijelentéseivel összefüggő befektetői aggodalmak váltották ki. Az elmúlt években a Japán jegybank rendkívül laza monetáris politikát folytatott a piac élénkítése és a többéves deflációs időszak megszüntetése érdekében. Isiba Sigero kihívója Takaicsi Szanei volt, aki a puha monetáris politika folytatása mellett foglalt állást.

A már szintén bezárt tajvani tőzsde 2,62 százalék mínuszban, az ausztrál börze pedig 0,46 százalék pluszban fejezte be a napot. Reggel nyolc órakor még tartott a kereskedés néhány térségbeli tőzsdén. Ekkor a sanghaji börze 8,69 százalék, a hongkongi pedig 4,06 százalék erősödést, a szöuli viszont 1,75 százalék csökkenést jelzett. A sanghaji tőzsde kilencedik napja erősödik a kínai kormány több mint egy hete bejelentett gazdaságösztönző intézkedéseire, illetve a hétfői növekedésben szerepet játszott az is, hogy a befektetők rohantak részvényeket vásárolni, mert nemzeti ünnep miatt keddtől egy hétig zárva lesznek a helyi börzék.

Reggel nyolc órakor az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 1,08 dollárral (1,51 százalékkal) 72,62 dollárra erősödött. Az arany ára unciánként 0,41 százalékkal (10,90 dollárral), 2679 dollárra emelkedett.