2024 december 21

Vége a home office-nak világszerte – Többé nem dolgozhatsz otthonról, itt a céglista

Ahogy a világ lassan maga mögött hagyja a pandémia okozta káoszt, a cégek sorra jelentik be a home office lehetőségek drasztikus korlátozását. Az egyik legújabb fejlemény, hogy az Amazon bejelentette: 2024-től heti öt napra visszarendeli dolgozóit az irodába, teljesen megszüntetve a távmunkát. A lépés sokakat megdöbbentett, mivel az elmúlt években a hibrid rendszerek rendkívül sikeresnek bizonyultak.

Az Amazon vezérigazgatója, Andy Jassy szerint az irodai jelenlét növeli a termelékenységet és erősíti a vállalati kultúrát, azonban sok dolgozó elégedetlen a döntéssel. Az Amazonosok közül többen tiltakozásokat is szerveztek, ami komoly belső feszültséget gerjesztett a világ egyik legnagyobb techóriásánál, ahol korábban a home office elérhető volt.

Az Apple már korábban lépett: 2022-ben növelte az irodai napok számát heti háromra, amit Tim Cook a személyes együttműködés és a kreativitás megőrzésével indokolt. A dolgozók ellenállása itt is érezhető volt, de végül a változás maradt. A BlackRock és a Disney hasonló irányt vett, mindkét cég heti négy napos irodai jelenlétet követel meg, megszüntetve így a korábbi home office lehetőséget.

Talán a legszigorúbb szabályokat a Tesla és Elon Musk vezette be. A Tesla alkalmazottai számára egyértelmű: ha nem jelennek meg heti 40 órában az irodában, azonnal felmondottnak tekintik őket. Musk a Twitter, ma már X, vezérigazgatójaként ugyanezt az elvet alkalmazta, emellett mindkét cég korábban engedélyezte a home office-t.

Nagyvállalatok, amelyek visszarendelik dolgozóikat az irodába:

  • Amazon: 2024-től heti 5 nap kötelező irodai jelenlét, home office megszűnik.
  • Apple: Heti 3 irodai nap 2022 óta.
  • BlackRock: Heti 4 napos jelenlét, 15 emeletes irodát töltenek meg.
  • Chipotle: Heti 4 napos irodai kötelezettség 2022 nyarától.
  • Citigroup: 600 alkalmazott teljes munkaidőben irodába visszarendelve, a többség hibridben maradhat.
  • Disney: Heti 4 nap kötelező irodai jelenlét 2023 márciusától.
  • Goldman Sachs: Heti 5 napos irodai munka szigorítása 2022 óta.
  • Google: Heti 3 irodai nap, a teljesítményértékelés részévé tették.
  • IBM: Heti 3 nap irodai jelenlét, vagy felmondás.
  • JP Morgan: Minden ügyvezető igazgatónak heti 5 nap kötelező irodai munka.
  • Meta: Heti 3 napos jelenlét, a teljes munkaidős távmunkát szinte kizárták.
  • Salesforce: Heti 4-5 napos kötelező irodai jelenlét 2023 októberétől.
  • Snap: Heti 4 nap irodai jelenlét 2023 szeptemberétől.
  • Starbucks: Heti 3 nap irodai jelenlét 2023 januárjától.
  • Tesla: Heti 40 órás kötelező irodai munka, aki nem jelenik meg, felmondottnak tekintik.
  • X (korábban Twitter): Heti 40 órás irodai jelenlét, távmunkára csak különleges esetekben van lehetőség.
  • Uber: Heti legalább 50%-os irodai jelenlét, így a home office jelentősen csökkent.

Az irodákba való visszatérés világszerte egyre több alkalmazottat érint, akik közül sokan csalódottan tapasztalják, hogy a munka világa nem tér vissza a „Covid-érához” hasonló rugalmasságra. Vajon vége a home office aranykorának, és visszatérünk a hagyományos munkakörnyezethez? Egyre több nagyvállalatnál ez válik valósággá, ahol a home office megszűnik, a dolgozók pedig megkérdőjelezik, hogy mindez tényleg növeli-e a hatékonyságot, vagy csupán a régi rendszerekhez való ragaszkodásról van szó.

Az energiahatékonyság és a munkahelyi környezet újragondolása soha nem volt aktuálisabb, de egy biztos: a home office napjai meg vannak számlálva, és az irodák újra a fókuszba kerülnek. (bussinessinsider, portfolio)