2024 december 22

Elon Musk újra ilyen nagyot álmodik

Elon Musk  úgy nyilatkozott közösségik médiában a minap, hogy a SpaceX két éven belül elindítja első személyzet nélküli csillaghajóját a Marsra, amikoris megnyílik a következő Föld-Mars ,,transzfer ablak”.

„A csillaghajókat személyzet nélkül fogják tesztelni, hogy kipróbálják a biztonságos Mars-leszállás megbízhatóságát” – hangsúlyozta Musk, és hozzátette, ha ezek a leszállások jól sikerülnek, űrcége négy éven belül elindítja első ,,emberes” repülését a Marsra – ismertette a reuters.com hírügynökség.

Musk: önnfenntartó várost építenének fel

„A járatok aránya innentől exponenciálisan nő. Azzal a céllal, hogy körülbelül 20 éven belül egy önfenntartó várost építsenek fel”, – szögezte le a milliárdos.

A SpaceX-et 2002-ben alapító Musk áprilisban azt mondta, hogy az első legénység nélküli csillaghajó, amely a Marson landol, öt éven belül. Az első ember pedig hét éven belül landol a Marson.

Júniusban egy Starship rakéta túlélt egy ,,tüzes”, hiperszonikus visszatérést az űrből. A rakéta negyedik próbálkozásával teljes körű tesztküldetést teljesített a Föld körül.

Képes lesz a Marsra repülni

Musk arra számít, a Csillaghajó teljesíti azt a célját, hogy egy nagy, többcélú, következő generációs űrhajót állít elő. Amely még ebben az évtizedben képes embereket és rakományokat küldeni a Holdra, és végül a Marsra repülni.