2024 december 22

Pánikol a világ – beszakad a forint is?

Nem mondhatni, hogy unalmas heteit élnék a piacok sem itthon, sem külföldön. A vezető részvényindexek a júliusi csúcsok után jelentős esésbe kezdtek, és ez eddig augusztus elején is folytatódott. A rég nem látott rossz hangulat a forint megítélésének sem tett jót. Újra egyre közelebb a 400-as euró.

Forint – rossz hangulatban gyengül

Igencsak hektikusan mozognak még a legfontosabb amerikai részvényindexek is ezekben a napokban. A befektetők félhetnek attól, hogy nem sikerült a puha landolás, hogy recesszió lesz az USA-ban, hogy túl drágák lesznek végül a mesterséges intelligencia fejlesztések, vagy éppen, hogy kirobban-e háború Izrael és Irán között. Bőven vannak tehát kockázati tényezők, és ezek most beárazódni látszanak. Bár idén még mindig szép pluszban az amerikai tőzsdék, a csúcsoktól jócskán sikerült eltávolodni. Az S&P500 például nemrég még 5650 felett járt, péntek este már 5350 alatt. A forint számára pedig nem igazán tesz jót ez a hangulat.

A forint ugyanis sérülékeny devizának nevezhető, leginkább a kockázatra éhes befektetők kereskednek vele. Amikor felerősödik a kockázatkerülési hajlandóság, akkor pedig a forint sem túl népszerű. Legalábbis erre engednek következtetni az ezzel kapcsolatban megjelent elemzések, és a múlt tapasztalatai. A Portfolio.hu emellett kiemelte, hogy a vártnál gyengébb magyar GDP adat is betehetett a forintnak.

Technikai elemzés

Péntek este is 398 körül áll az euróárfolyam, gyengült tehát egyértelműen a héten a forint. Az OTP Elemzési Központ még szerdán adott ki technikai elemzést a várható irányról. A hosszú csökkenő trendet tesztelte vissza a görbe a 390,6-os szint környékén – írják. Mivel a gyenge hazai GDP adat hatására gyengülni kezdett, emelkedő hullámba kerülhet újra szerintük. A 398,4 lehet egy olyan ellenállás, ami vízválasztó a komolyabb forintgyengülés előtt az elemzés alapján. Amennyiben kitörne, akkor a 414 környékére mutat a minta, vagyis az elmúlt félév 382,8-398,4 közötti sávjából felmehetne a 398,4-414 közötti zónába – áll az OTP elemzésében. Ellenállásnak a 398,4 a 406,25 és a 414,06 lettek megjelölve, míg támasz a 386,7, a 382,8 és a 375 lehetnek.

Technikai elemzés forrása: OTP Elemzési Központ