Rendkívüli Hírek:

2024 szeptember 30

Duna House – fellendülést várnak az üzlethelyiségek piacán

A javuló gazdasági helyzet és a turizmus folyamatos erősödése fellendülést hozhat idén a vendéglátóhelyek és az üzlethelyiségek piacán, amit az elmúlt években a pandémia és a megugró energiaárak is kihívások elé állítottak – közölte a Duna House.

Az idén emelkedő arányban vannak azok, akik eladás helyett a bérbeadásban kérik az ingatlanközvetítő szakértőinek segítségét. A közlemény idézte Benedikt Károlyt, a Duna House PR és elemzési vezetőjét. Aki elmondta, hogy 2022-ben a szakértő segítségét kérő vendéglátóhely-tulajdonosok 85 százalékban adtak megbízást ingatlanuk értékesítésére. 15 százalékuk szeretett volna eladás helyett bérlőt találni, majd 2023-ban 3 százalékponttal, 88 százalékra emelkedett az értékesítési megbízások aránya. Az idén kötött megbízások adatai alapján azonban már 5 százalékponttal magasabb arányban, az ügyfelek 17 százaléka dönt inkább a megtartás és bérbeadás mellett.

Az üzlethelyiségek tulajdonosainál hasonló trend figyelhető meg. 2022-ben a megbízók 59 százaléka szeretett volna megválni üzlethelyiségétől, tavaly 62 százalékuk választotta az értékesítést. Idén azonban újra változott az eloszlás, 4 százalékponttal emelkedett azok aránya, akik az eladás helyett a bérbeadását választják. A vendéglátóhelyek, üzlethelyiségek vásárlásánál, bérlésénél is kiemelt szerepe van a lokációnak. Az ingatlan aktuális állapota és a benne rejlő lehetőségek mellett fontosak még az energetikai paraméterekkel is, amelyek a várható fenntartási költségek kiszámításában nyújtanak iránymutatást a leendő bérlő, illetve vásárló számára – közölte a távirati iroda.

Címlapkép forrása: Shutterstock