2024 december 21

Az amerikai autógyártók lassítanák az átallást az elektromobilitásra

Az autógyártók és az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az AAI az elektromos járművek értékesítésének lassított növelésére szólította fel a Biden-kormányzatot. John Bozzella, az AAI elnöke egy vasárnapi beszédében a vásárlók választási lehetőségei megőrzése mellett foglalt állást. Indoklásuk szerint az elektromos technológia még mindig túl drága az átlagfogyasztó számára, másrészt a töltési infrastruktúra is fejlesztésre szorul még.

A nagy autógyártó konszernek munkahelyek megszűnésére hívták fel a figyelmet az elektromobilitás túlzottan gyors kötelező bevezetése esetén. A nagy amerikai gyártók, a General Motors, a Ford és a Stellantis mind arra figyelmeztettek, hogy nem lesznek képesek flottáikat gyorsan és nyereségesen átállítani elektromos modellekre. Az amerikai környezetvédelmi ügynökség (EPA) szóvivője vasárnap közölte, hogy felülvizsgálat alatt van a véglegesnek szánt rendelettervezet.

Elmondta, hogy hivatala a légszennyezés és az éghajlatváltozást befolyásoló tényezők csökkentésével együtt a családok számára gazdasági előnyöket biztosító, egyúttal könnyen megvalósítható megoldás kidolgozása mellett kötelezte el magát. A gyártók támogatják azt a korábbi elgondolást, hogy 2030-ra 50 százalékra növeljék az e-autók arányát az új autók értékesítésében.

A kormány nemrégiben 67 százalékot helyezett kilátásba 2032-re. A jelenlegi arány kevesebb mint 8 százalék. A Tesla viszont még ennél is szigorúbb célokat szorgalmaz 2032-re 69 százalékos, 2035-re pedig 100 százalékos piaci részarányt az elektromos autóknak. A Ford eladásaiban jelenleg az elektromos autók négy százalékkal, a GM eladásaiban pedig három százalékkal képviseltetik magukat. A pick-up és SUV modellek viszont a Ford eladásainak 59 százalékát, a GM eladásainak 46 százalékát adják.

Borítókép forrása: Shutterstock