2024 december 22

Nagyot repült a Ryanair

Az ír székhelyű Ryanair légitársaság pénzügyi évének szeptember végével záródott első hat hónapját 2,18 milliárd euró nyereséggel zárta. 59 százalékkal felülmúlva az előző pénzügyi év azonos időszakában elért 1,37 milliárd euró profitot. – tette közzé a társaság hétfőn.

Az ír fapados légitársaság, amely utasszáma alapján a legnagyobb Európában. Hétfőn arról is jelentett, hogy pénzügyi éve első felében z utasszám éves bázison 11 százalékkal, 105,4 millióra emelkedett. Míg a bevétel az előző év azonos időszakában elért 6,62 milliárd euró után 30 százalékkal, 8,58 milliárd euróra nőtt.

A cég jelentésében azt is közölte, hogy 400 millió euró, részvényenként 0,35 euró osztalékot fizet. Amelyből 200 millió euró 2024 februárjában, míg a másik fele a 2024. szeptemberi közgyűlés után fizetendő.

Michael O’Leary vezérigazgató korábbi nyilatkozata szerint az infláció, az emelkedő kamatlábak és a jelzáloghitelek magasabb kamatai hatással lehetnek a fogyasztói kiadásokra az év második felében. A vállalat továbbra is azzal számol, hogy utasforgalma 9 százalékkal, 183,5 millióra nő a 2024 március végéig tartó pénzügyi évben, ami a Boeing szállítási késedelmei miatt elmarad az eredetileg várt 185 milliótól, a végleges adat alakulása azonban attól függ, hogy a Boeing teljesíti-e idei fennmaradó szállítási kötelezettségeit.

Ryanair

A Ryanair várakozásai szerint a teljes pénzügyi évben 1,85-2,05 milliárd euró rekordnyereséget érhet el. A jelentésben közöltekre pozitívan reagáltak a befektetők, a Ryanair részvénye mintegy 7,8 százalékos pluszban állt hétfőn délután 14 óra körül a dublini értéktőzsdén.

Borítókép forrása: Shutterstock