2024 október 04

Figyelmeztetést adott le Tajvan – támadásra készülnek

Ahogy arról az év elején beszámoltunk Tajvan komoly fenyegetésnek érzi Kína agresszív fellépését, és a sziget körül végzett gyakorlatokat. Január végén Joseph Wu figyelmeztetést adott le, hogy 2027 nagyon fontos dátumként szerepel a naptárjukban. Ekkorra datálják ugyanis egy kínai támadás legnagyobb valószínűségét. Három hónappal később Joseph Wu az LBC’s Tonight-nak is jelezte, hogy Tajvan továbbra is ezen a véleményen van. Újra arra hívta fel a figyelmet, hogy nagyon fontos évként tekintenek 2027-re, és a támadás lehetőségét nagyon komolyan veszik. Ezen felül az amerikai hírszerzés úgy véli, hogy Xi Jinping, Kína vezetője elrendelte, hogy az ország hadserege 2027-re álljon készen Tajvan bekebelezésére. 

(www.shutterstock.com)

Katonai nagyhatalmat épít Kína

Peking a sziget körüli katonai gyakorlatokat több okból végezte. Nemcsak katonai képzésekről van szó, hanem politikai és stratégiai célokat is szolgálnak. Természetesen a gyakorlatok során valószínűleg nem fedik fel teljesen, hogy mire is képesek és milyen modern fegyvereket birtokolnak. Ezzel sötétségben tartva a többi országot. Ennek ellenére már az is komoly aggodalomra ad okot, amit a gyakorlatok során megmutatott Kína a külvilágnak. Kína rohamosan fejleszti katonaságát, azzal a céllal, hogy elég erős legyen az érdekeinek védelme érdekében. Feltehetően szeretné elcsípni a legnagyobb versenytársát is, az Egyesült Államokat. Az USA komoly fenyegetést jelent Kínára nézve, hiszen a Biden adminisztráció tisztán jelezte, hogy meg fogják védeni Tajvan érdekeit egy kínai támadással esetén.

Xi nem sokkal a hatalom átvétele után, drasztikus katonai reformprogramot jelentett be, a fegyverek és a technológia korszerűsítésével, valamint Kínai Népi Felszabadító Hadsereg szervezetének, képzésének és felkészültségének javításával. A cél az, hogy 2035-re befejezzék a honvédelem és a katonaság modernizációját, és a 21. század közepére teljes mértékben világszínvonalú erőkké alakítsák át a Kínai Népi Felszabadító Hadsereget. A harci készültség és felkészültség előmozdítására irányuló modernizációs terv részeként fokozták a katonai gyakorlatok számát. Ezek a gyakorlatok egyre közelebb kerültek Tajvanhoz, és még a légterükbe is beléptek. Sokan úgy vélik, hogy a sziget elfoglalását szimulálják ezekkel a gyakorlatokkal, és már csak idő kérdése, hogy egy valós támadást is elindítson Kína.

Forrás: theguardian.com; thediplomat.com

Címlapkép: Shutterstock