2024 október 06

Jelentősen csökkent az áremelést tervező cégek aránya Németországban

München, 2023. március 1., szerda (MTI) – Februárban jelentősen kevesebb német vállalat tervezett áremelést a következő három hónapban, mint egy hónappal korábban – derült ki az ifo német gazdaságkutató intézet szerdán közzétett felmérésének adataiból.
Az ifo (ifo Institut – Leibniz-Institut für Wirtschaftsforschung an der Universität München e.V.) szerdán közzétett adatai szerint Németországban a gazdaság egészére vonatkozó áremelési-várakozások februárban 29,1 pontra csökkentek a januári 35,2 pont után. Ez volt zsinórban az ötödik visszaesést mutató hónap. Az indikátor azt mutatja meg, hogy a vállalatok mekkora része tervez áremelést a következő három hónapban. Úgy számítják ki, hogy az árcsökkentést tervező vállalatok százalékos arányát kivonják az áremelésre készülő vállalatok százalékos arányából. „A cégek a megnövekedett költségek nagy részét már áthárították ügyfeleikre, miközben a gazdaság szinte minden szektorában csökken a kereslet. Ennek enyhítenie kell az inflációs nyomást a következő hónapokban” – mondta Timo Wollmershäuser, az ifo vezető közgazdásza. „Az árvárakozások a kiskereskedelemben még mindig lényegesen magasabbak, mint a gazdaság más ágazataiban” – tette hozzá Timo Wollmershäuser. A szórakoztatóelektronikai ágazatban a januári 52,5 pontról 72,7 pontra emelkedett az indikátor februárban. Az írószerüzletek és az élelmiszer-kiskereskedők vásárlói azonban kevesebb áremelésre számíthatnak a következő három hónapban. A szolgáltatószektorban is az árvárakozások csökkenése látható, bár az indikátorok még mindig magas szinten állnak: az utazásszervezőknél februárban 63,2 pontra esett vissza a mutató a januári 70,2 után, a vendéglátóiparban ugyanakkor 52,7 pontra esett az előző havi 56,6 pontról. A feldolgozóiparban lényegesen kevesebb vállalat tervez áremelést. A vegyiparban és a papíriparban a cégek többsége már az eladási árak csökkenését feltételezi. Az italgyártók mutatója jelentősen, 56,1 pontra csökkent februárban a januári 71,8 pont után. Az építőiparban az indikátor 18,7 pontra, 2021 áprilisa óta a legalacsonyabb szintre csökkent februárban.