2024 október 04

A Sberbank eladta a horvát Fortenovában lévő részesedését

A hírt a Fortenova is megerősítette. Az árat nem közölték, de az akvizíciót még jóvá kell hagynia az illetékes szabályozó hatóságoknak – írta a Jutarnji List című horvát napilap. Fabris Perusko, a Fortenova Csoport vezérigazgatója az adásvételi szerződés aláírását követően üdvözölte az Indotek belépését az új tulajdonosi struktúrába. Jelezte: hosszútávú stratégiai partnerként számítanak a magyar-amerikai alapra. Reményének adott hangot, hogy a következő néhány hónapban megérkezik a részvények vásárlásához és eladásához szükséges összes jóváhagyás is. Az ukrajnai háború miatt az Európai Unió gazdasági szankciókat vezetett be Oroszországgal szemben, amelyek így érintették Horvátország legnagyobb vállalatát is, amelyben a Sberbank 43 százalékos részesedéssel rendelkezett. Az orosz pénzintézet a csődközelbe jutott Agrokor hitelezőjeként szerzett részesedést a két évig tartó rendkívüli eljárás után jogutódként megalakult Fortenova Csoportban, Délkelet-Európa legnagyobb élelmiszerkereskedő- és termelő vállalatában. A Fortenova három alaptevékenysége a kis- és nagykereskedelem, az élelmiszeripar és mezőgazdaság. Több mint 30 millió fogyasztót szolgál ki nyolc délkelet-európai piacon. A cégcsoportba tartozik a horvát Konzum kiskereskedelmi üzletlánc is. – közölte a távirati iroda.