2024 december 22

Lezárult a BÉT és a Pénziránytű Alapítvány közös tőzsdejátéka, a BÉT Részvényfutam

A március 7. és április 1. között zajló online tőzsdejátékon a részt vevő játékosok 18 kereskedési napon tehették próbára befektetési érzéküket és tőzsdei tudásukat. A versenyen 964 középiskolás vett részt, akiknek kétmillió forintnyi virtuális tőke állt rendelkezésére. A kereskedést valós időben, a BÉT Prémium kategóriájában jegyzett kibocsátóinak részvénypapírjaival bonyolíthatták az indulók. Ezen felül a versenyzőknek minden nap lehetőségük nyílt plusz pontokért egy három kérdésből álló kvíz megválaszolására.

A legeredményesebb versenyzők a BÉT jóvoltából értékes nyereményekkel gazdagodhattak. Példaként említették, hogy az első helyezettet a BÉT Kindle e-book olvasóval jutalmazta. A Pénziránytű Alapítvány szintén nagy értékű nyereményeket ajánlott fel a nyerteseknek: a legnagyobb értékű portfólióval rendelkező, Pénziránytű iskolahálózati tag iskolából versenyző 3-3 diák és tanár fejenként 40 ezer forint értékű műszaki vásárlási utalványt vihetett haza. A legtöbb aktív versenyzőt felvonultató három oktatási intézmény is egyenként 120 ezer forint értékű műszaki vásárlási utalványban részesült – olvasható a BÉT közleményében – közölte a távirati iroda.