Nőtt a munkanélküliség az oroszoknál
Az orosz statisztikai hivatal adatai szerint augusztusban 2,7 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom, miután júliusban szerényebb, 1,9 százalék volt a visszaesés éves összevetésben. Elemzők kisebb, 2,3 százalékos kiskereskedelmi forgalomcsökkenésre számítottak a múlt hónapra.
Júniusban éves szinten 7,7 százalékra mérséklődött a kiskereskedelmi forgalom csökkenése a májusi 19,2 százalékos esést követően, ugyanis fokozatosan újranyitottak a boltok azután, hogy a koronavírus-járvány miatt áprilistól csaknem másfél hónapig zárva voltak. Az idei második negyedévben 16,6 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom éves szinten és 16,1 százalékkal hanyatlott az első negyedévvel összevetve Oroszországban.
Ugyancsak a statisztikai hivatal tette közzé, hogy augusztusban 6,4 százalékra emelkedett a munkanélküliségi ráta a júliusi 6,3 százalékról. Szakértők azzal számoltak, hogy a ráta 6,2 százalékra csökken. Augusztusban 4 millió 808 ezer munkanélkülit tartottak nyilván Oroszországban, ami 77 ezerrel több a júliusinál. A ráta júniusban 6,2 százalék volt, áprilisban 5,8 százalék, márciusban pedig 4,7 százalék. A munkanélküliség tavaly augusztusban 4,3 százalék volt, 1991 óta a legalacsonyabb.