
Sosem lehet már Ukrajnáé a Krím-félsziget?
Orosz volt és az is marad?
„Hruscsov hihetetlen butaságot csinált. A világ politikusai is beismerik, hogy a Krímet nem lehet visszaadni Ukrajnának” – jelentette ki a cseh államfő, akinek szavait pénteken a ParlamentníListy.cz című internetes hírportál idézte.
A Krím félsziget korábban Oroszország része volt, de 1954-ben Nyikita Hruscsov akkori szovjet vezető kezdeményezésére Ukrajnához csatolták. 2014-ben egy vitatott népszavazást követően újra Oroszország részévé vált. Az Európai Unió a krími népszavazás legitimitását és lebonyolítását bírálja, s nem ismeri el a félsziget Oroszországhoz csatolását.
Milos Zemannak a Krímmel kapcsolatos véleménye nem újdonság; ezt az álláspontját korábban már többször is nyilvánosan kifejtette. Ugyanezt a véleményt képviseli Zeman hivatali elődje, Václav Klaus is. A kelet-ukrajnai konfliktusról pedig mindketten azt állítják, hogy nem ukrán-orosz, hanem ukrán belpolitikai konfliktusról van szó, amelyet az robbantott ki, hogy Kijev korlátozta az ukrajnai oroszok hivatalos anyanyelvhasználati jogát.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Nem fél a világháborútól
Egy másik kérdésre válaszolva Milos Zeman az internetes portálon azt mondta, nem tart attól, hogy fegyveres konfliktus robban ki Oroszország és az Egyesült Államok között. „Nem hiszem, hogy Oroszország és az Egyesült Államok között lehetséges a fegyveres konfliktus, sem az amerikai elnökválasztás előtt, sem utána. Oroszország az euroatlanti civilizáció részeként harcol a nemzetközi iszlamista terrorizmus ellen” – fejtette ki a cseh elnök.
Milos Zeman ellenzi az Oroszország elleni uniós büntetőintézkedéseket, és szorgalmazza azok megszüntetését. A cseh sajtó egy része bírálja Zemant, s azt állítja, hogy külpolitikai megnyilvánulásai ellentétesek a hivatalos cseh külpolitikai vonalvezetéssel, s nem az Európai Unió, hanem Oroszország érdekeit szolgálják. Zeman elutasítja a bírálatokat.
Moszkva embere lenne a cseh államfő?
Milos Zeman cseh államfő a Vlagyimir Putyin vezette Oroszország legfőbb szövetségese Csehországban, és aktívan terjeszti Moszkva nézeteit – állítják annak a cseh tanulmánynak a szerzői, amelyet csütörtökön ismertettek újságírókkal Prágában.