2024 december 21

Már az oroszoknál is stadionokat építünk

Az értesülés szerint Kalinyingrádban és Rosztovban kaphatnak szerepet magyar cégek.

A magyar külügyminisztérium szerint a politikai szándék már megvan, konkrét megállapodás azonban még nincs az ügyben, ám a lap szerint biztosnak tűnik, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter erről is tárgyal a nap folyamán Moszkvában.

A cikk felidézi, Vlagyimir Putyin orosz államfő februári budapesti látogatása után Orbán Viktor miniszterelnök tényként közölte egy háttérbeszélgetésen, hogy „a futballvébé egy stadionját elhozzuk”.