2025 május 10

Gyilkoló gépek a levegőben, a szárazföldön és a vizeken

Az IISS (International Institute for Strategic Studies) elemző intézet idei jelentésében 171 államot vizsgált, s azt állapította meg, hogy a fegyverkezés fő területe napjainkban Ázsia. Ezt azzal magyarázta, hogy növekszik a feszültség a jelentősebb katonai hatalmak között.

Kina és India költ a legtöbbet hadikiadásokra Ázsiában

Különösen Kína dolgozik erőteljesen hadiipara kiépítésén, s ez alól a tavalyi esztendő sem volt kivétel. Az elmúlt évben 2010-hez képest 11,6 százalékkal többet, 112,2 milliárd dollárt adtak ki hadi felszerelések vásárlásra. Kína relatív kevés felszerelést vásárol külföldön, egyértelműen a saját hadiparának – főként a flottának és a légierőnek – a felvirágoztatásán fáradozik. A Nyugat és Oroszország valójában elvesztette vezető szerepét a magszintű technológiájú hadi eszközök, a repülőgép-hordozók, a drónok, vagy a harci repülőgépek kínai piacán.

A másik rohamléptekkel fejlődő katonai állam India. Az ország nem is olyan régen ünnepelte az első saját gyártású ,,Vikrant” névre keresztelt repülőgép-hordozóját. Szinte ezzel egy időben állította üzembe az indiai hadsereg a Míg-29K harci repülőgépeket. India összességében 36,3 milliárd dollárt fordított 2013-ban hadikiadásokra.

Ami az ázsiai konfliktushelyzetet illeti, Japán nem kis mértékben a Kínával folytatott dél-kínai tengeri szigetviták miatt fejleszti rohamléptekkel légi fegyverzetét. Az ország légierejének ütőképességét új F-35-ös repülőgépekkel kívánja erősíteni a szigetország.  Tavaly 51 milliárd dollárt fordítottak a hadsereg felszerelésére.

Európának csak kis szelet jutott a tortából

Európának eddig is kis szelet jutott az ázsiai hadiszállítások tortájából, s úgy tűnik, a jövőben sem fordul a helyzet. Sőt az európai pénzügyi problémák alaposan rányomták a bélyegüket az Ókontinens országainak hadikiadásaira. Tovább tart a 2010 óta tapasztalt tendencia: 2013-ban 2,5 százalékkal költöttek kevesebbet Európában a harcászatra.

Ebben a helyzetben a hadipari piac érzékenyen reagál a világpolitikai eseményekre. Ezt jól példázta a szíriai polgárháború, amely nem kis mértékben ösztönözte arra a Közel-Kelet számos országát, hogy növelje a hadikiadásokat.

Legutóbb az ukrán-orosz válság mozgatta meg a világ hadiipari résztvevőinek és a befektetőknek a fantáziáját. Több politikus egy harmadik világháború kitörésének lehetőségét is elképzelhetőnek tartotta. A helyzet kétségtelenül éles volt, s ez tükröződött a tőzsdéken szereplő hadipari vállalatok részvényeinek keresettségében és a hadiipari indexek emelkedésében egyaránt. A NYSE fegyvergyártási indexe márciusban éves csúcsára emelkedett.

Ezek a cégek ,,gondoskodnak” a háborús eszközökről

Mely vállalatok is reménykedhettek leginkább, hogy a konfliktusos helyzet javíthat értékesítési problémáikon? Erre adhat választ a legjelentősebb hadiipari cégekről összeállított toplistánk.

A BAE System, a világ legnagyobb brit illetőségű hadifelszereléseket gyártó vállalata a közelmúltban mutatta be új – pilóta nélküli – harci repülőgép projektjét, amely nevét a kelta istenről, Taranis-ról kapta. Ez a cég vett részt az Európában is jól ismert harci repülőgép, a Tornádó fejlesztésében. A vállalatot 1999-ben alapították, jelenleg 88.200 dolgozót foglalkoztat, 2012-ben már csaknem huszonhétmillárd dollár volt a bevétele.

A második helyezett, Lockheed Martin gyártja a világszerte ismert harci repülőt, az F-22A Raptort. Ez a legnagyobb teljesítményre képes elfogó repülőgép. Nagyjából százkilencven millió dollárba kerül egy-egy példánya. A vállalat a gyártás kezdetén 800 példány értékesítését tervezte. Lockheed Martin nagy múltú kaliforniai központtal rendelkező vállalat. Polgári repülőgépek és hordozórakéták gyártásáról is ismert.

A világ hadieszköz gyártó cégei között a dobogó harmadik fokán szintén egy repülőgép gyár, a Boeing áll. Ez a nagy hírű vállalat gyártotta és gyártja a híres B-52-es repülőgépét, amely az amerikai hadsereg legismertebb hosszú repülésre képes bombázója. Ez a gép rég óta az amerikai úgynevezett nukleáris elrettentés legismertebb eleme. Információk szerint az utolsó B-52-esek egészen 2040-ig szolgálnak majd. A Boeing is régi patinás cég, a központja Chicago-ban van. A Boeing utasszállítói ma is világ legkeresettebb repülői. A cég részvénye egyike annak a harminc részvényből álló kosárnak, amelyből a Dow Jones ipari indexet számítják.

A lista negyedik helyére a Northrop Grumman nevű céget tettük. Ez a vállalat a többi között arról híres, hogy itt gyártják a világ legdrágább harci repülőgépét, a B-2 bombázót. Ezt a harci eszközt a gyár kizárólag az Amerikai Egyesült Államok légiereje számára készíti, a bombázóból jelenleg hússzal rendelkeznek az amerikaiak. Minden egyes ilyen repülőgép elméletileg harmincötezer kilogramm fegyverzetet képes szállítani a fedélzetén.

Az ötödik helyre egy hajógyár került, a General Dynamics konszern.  A vállalat arról híres, hogy ő gyártja az US-Navy számára annak a hadihajónak a prototípusát, amelynek a merülése mindössze négy és fél méter.  Ezáltal a hajó kiválóan alkalmazható a partvidékeken.  A vállalat központja a virginiai West Falls Church-ben van, s több mint kilencvenezer dolgozót foglalkoztatnak. a vállalatot 1899-ben alapították, 2012-ben 32 milliárd dollár volt az árbevétele.

A levegőből, a vizeken át jutunk a szárazföldre

Összeállításunk következő helyezettje egy európai cég, amely a többi között a Róka (Fuchs) nevű páncélosáról vált világhíressé. A Rheinmetall AG páncélosa igazi ,, exportsláger” , legnagyobb megrendelői közé tartozott Nagy Britannia, Hollandia, Törökország, Szaud-Arábia, Izrael és Venezuela. A cég központja Düsseldorfban van, a vállalatnál csaknem huszonkétezer  ember dolgozik, a 2012-es árbevételük 2,5 milliárd eurót tett ki.

Az ugyancsak német Krauss-Maffei Wegmann szintén egy páncélosáról, a Leopard 2-ről híres. Ez a szuper tank a német hadsereg talán legismertebb harci eszköze, de használják a többi között Törökországban, Lengyelországban és Chilében. Ezt a vállalatot sem tegnap hozták létre. A Maffei-t 1838-ban, a Wegmann-t  1860-ban alapították Münchenben. 1931-ben egyesültek, korábban mozdonyokat gyártottak. Az újabb időkben több európai multihoz is tartoztak.

Németországban maradunk, de visszatérünk a vizekre, pontosabban a tengerek mélyére. A harmadik legnagyobb fegyvereket gyártó vállalat Németországban a ThyssenKrupp listánk nyolcadik helyére került. Ez a gyár állítja elő a hipermodern tengeralattjárót, a 212 A-t. A Typ 209 és 214 kizárólag exportra készül. A vállalat központja Essen-ben és Duisburg-ban működik, mintegy százhetvenezer embert foglalkoztatnak. A vállalat 2012-ben több mint negyvenmilliárd euró árbevételt és ötmilliárd euró nyereséget könyvelhetett el.

A kilenc és a tizedik helyre két európai gyár került. Az egyik a német MTU Aero Engines, amely katonai repülőgépekhez gyárt motoralkatrész egységeket. Ezeket a berendezéseket a másik európai hadikonszern Eurofighter harci repülőgépeibe építik be. Az együttműködés harmadik tagja a korábbiakban már említett BAE Systems, amely a világ legnagyobb hadi gyára.