A lakosság jelentős része persze semmit sem tett. Mit is csinált volna? Elrohant volna a bankba, s azonnal pénzzé tette volna az összes magtakarított külföldi pénzét, mondjuk, azt a negyvenkét eurót, ami a tavalyi horvátországi nyaralásból megmaradt?

Forintban vagy devizában tartsuk a pénzünket?

Bármennyire is irónikusnak tűnik a kérdésfelvetés, a téma mégsem annyira költői, meglehetősen hétköznapi. Az igazságok közül az első ugyanis az, hogy a lakosság alaposan ki van téve a devizaárfolyamok ingadozásának. Elég, ha csak a svájci hitelekre gondolunk. És a deviza árfolyamok nem csak a banki hiteleinkben, hanem az általunk megvásárolt árukban, az élelmiszerekben, az üzemanyagokban és ezernyi más dologban tükröződnek.

Az alapkérdés ezért tényleg nagyon prózai, miben tartsuk a pénzünket vagy éppen a megtakarításunkat: forintban, vagy devizában. Vagy másként megfogalmazva, mikor forintban és mikor devizában? Arról nem is beszélve, mit tegyünk, ha a megtakarításunkat fialtatni akarjuk.

Vegyünk, vagy eladjunk?

Ezek a kérdések mindig akkor fogalmazódnak meg a legerőteljesebben, amikor jelentősek az árfolyammozgások. Most ilyen időszakot élünk. Az euró ára elérte a 312 forintot, igaz onnan visszacsúszott. De hát ki tudja, mi jöhet még?

A vegyünk-e, vagy eladjunk-e kérdésre egyszerű a válasz. Devizát, például eurót akkor érdemes venni, ha alacsony az ára. Eladni pedig akkor kell, ha sokat kapunk érte. A devizapiac ilyen egyszerűen működik.

Az elsőből azonban adódik több másik kérdés: mi a sok és mi a kevés? A 312 forintos euró ár magas, ha azt vesszük, hogy nem is olyan régen még 300 forint alatt állomásozott a fizetőeszköz. Mi lesz azonban, ha az ár nem áll meg a mostani szinten, hanem mint sok értő elemző feltételezi, még tovább ,,menetel” felfelé. Akkor bizony korán likvidáltunk. Másfelől viszont, ha tovább ereszkedik lefelé az árfolyam, akkor a mostani szerényke hasznunknak is könnyen ,,fuccs” lehet.

Itt jön a képbe a további – alapvetően a lakosságot érintő – kérdés. Nyilván bankban vásárolunk devizát. Annak bizony meglehetősen borsos átváltási költsége van. Nem is egyszer, hanem legalább kétszer, ráadásul a pénzintézetek még egyéb költségeket is rászámolhatnak, tranzakciós illetéket, egyebeket. Nyilván nem a pénzintézeteknek, hanem magunknak akarunk némi pluszt keresni.

Mennyit kockáztassunk?

Kis pénz, kis haszon, nagy pénz nagy haszon. Húsba vágó kérdés lakossági deviza befektetési ügyekben: mennyit kockáztassunk?  Vegyük a mostani helyzetet! Az egyszerűség kedvéért mondjuk azt, hogy a forint az utóbbi napokban 15 forintot erősödött. Ha mi 295 forintos áron egymillió forintért vásároltunk eurót valamikor, s most 310 forintos áron eladjuk, akkor – olyan hét forintos oda vissza átváltási és egyéb költséget számolva, kissé kerekítve nagyjából harmincezer forintot kereshetünk.

Sok ez vagy kevés? Azt mindenkinek magának kell eldöntenie. A kockázat a devizapiacon közismerten nem kicsi. Most is az a kérdés, miért vágtatott az euró ára ilyen gyorsan 312 forintig. Készülnek máris az ,,összeesküvés elméletek”. A sajtó a minap már egyenesen az államcsőd lehetőségével riogatott. Pedig a mostani helyzet egyáltalán nem egyedi.

Az elmúlt években már többször átéltük, hogy az euró ára az esztendő elején meglódult, aztán szépen visszacsorgott a 300 forint alá. Kétségtelen, hogy két hónap múlva választások jönnek, dúl a politikai adok-kapok a közéletben, vagy hogy mást ne említsünk, közvetlenül az államhatárainknál polgárháborús a helyzet, amely a Kárpátalján élő magyar lakta vidékeket is veszélyezteti. Pénzügyi elemzők lebegtetik a 320-340 forintos euró lehetőségét, mások a nemzeti bankra nehezedő nyomásról beszélnek, amely a huzamos kamatcsökkentések miatt van.

Mikor törhet ki a pánik?

És felvetik egyfajta pánik rémképét. A pánik a devizapiacok fontos tényezője, amire nem lehet csak egyszerűen  rálegyinteni. A pánik olykor a piaci cselekvések mozgatórúgójává válik, amelynek során füstté válik a befektetői racionalitás, a józan cselekvést, a menekülési vágy váltja fel. A 312 forintos euró ennek a pániknak a rémképét villantotta fel. Merthogy a pánikolás az egykori historikus mélypont, a 324 forintos euróhoz közeledvén exponencionálisan erősödhet.

Mindenki kockáztat, ha üzletel. Ám a devizapiaci pánikot a legtöbb esetben nem a lakossági, hanem nagybefektetők robbantják ki.

Tegnap estére a forintpiaci feszültség enyhülni látszott. A forintot valamivel 309 forint feletti áron adták vették a befektetők. Az a lakossági befektető, akinek most a zsebében még ott lapul az euró mérlegelhet, nem kockáztat tovább, kiveszi a hasznát, vagy reménykedik a kockázatosabb, ámde nagyobb nyereségben. Akinek forintja van az bizonnyal még kivár, hátha lejjebb csúszik az árfolyam,  s akkor érdemes lehet beszállnia.

Kis pénz, kis kockázat, mi marad a zsebben?

E sorok írójának az a véleménye: 320 forint feletti euró árnál várhatóan úgyis kitör a pánik, és akkor bizony minden lehet.

Jöhet más? Jöhet. Például az, hogy az euró ára szépen visszacsordogál a 300 forint alá, mint annyiszor, s akkor majd lakossági kisbefektetőként 290 forint tájékán lehet nyugodtan vásárolni, s 300 forint tájékán eladni. Persze minimálisan egymillió forintot, mert kevesebbnek valóban kevés értelme van.

Kis pénz, kis kockázat. De a pénz és a haszon legalább  nagy valószínűséggel a zsebben marad.