2025 május 05

E-útdíj: aláírták az első szerződéseket

Sok bizonytalanság övezi az e-útdíj bevezetését, de az hamarosan kiderül, hogy mely cégek lesznek az Állami Autópálya Kezelő partnerei. A napokban írják alá az autópálya-társaság vezetői az együttműködési szerződéseket a bevallási közreműködőkkel, vagyis azokkal a társaságokkal, amelyek rendszerén keresztül a fuvarozók teljesíthetik az útdíjfizetéshez szükséges bevallási kötelezettségüket. A szerződés tartalmazza, milyen felelősséget vállalnak a társaságok, illetve milyen feltételekkel lehet valaki az ÁAK partnere. Az első az egyik legnagyobb flottakövetési szolgáltató, a Secret Control GPS Kft., amellyel csütörtök délután írták alá a szerződést.

Szász János, a cég kereskedelmi vezetője elmondta, a megállapodás aláírását követő napokban auditálási eljárást tartanak cégüknél. Az ÁAK ellenőrei megvizsgálják a technikai hátteret, valamint a személyi feltételeket, az ügyfélszolgálat munkáját, beosztását. Ha mindent rendben találnak, akkor a június 24-i időponttól regisztrálhatják készülékeiket az útdíjrendszerben a társaság előfizetői.

Fontos, hogy csak azoknak a cégeknek az ügyfelei számolhatnak el elektronikusan, akik az ÁAKval szerződött flottakövető szolgáltatását veszik igénybe. A többiek csak a nehézkesebb és több adminisztrációval járó megoldással, a viszonylati jeggyel közlekedhetnek július 1. után.

A szerdai Magyar Közlönyben megjelent, hogy a flottakövetési szolgáltatók a befizetett útdíj összegének 1,8 százalékát kapják annak fejében, hogy rendszerüket használják az e-útdíj elszámolásához. A szakértők szerint egyelőre nem derül ki, hogy ez az összeg mire lesz elég, hiszen a szolgáltatóknak mindenképpen fejlesztéseket kell végrehajtaniuk. Egyrészt beruháznak a technikai háttér erősítésébe, hiszen a növekvő feladatok a szerverpark megerősítését követelik, másrészt fejleszteniük kell az ügyfélszolgálati munkát. Szász János szerint náluk mindenképpen szükséges a létszám bővítése, mert az országon áthaladó kamionosokkal idegen nyelveken is tudni kell egyeztetni.

Ha valaki török, szerb, vagy egyéb nyelven kér segítséget, azt is meg kell oldani. Továbbra is feszültséget okoz, hogy a rövid határidő miatt nem lehet minden teherautóba fix nyomkövető egységet beépíteni. Ezen a problémán enyhít, hogy pénteken bemutattak egy okos, szivargyújtós egységet (on the board unit – OBU), amellyel szintén csatlakozhatnak a fuvarozók a fizetési rendszerhez. Szász János elmondta, nagy a szolgáltató felelőssége abban, hogy a határidőig megfelelő megoldással tudja kiszolgálni a kamionosokat.

A szakértő elmondta, a most bemutatott Webbase OBU MULTI készülék nettó 45.000 Ft összegért beszerezhető, kétsoros kijelzőjén beállítható a jármű tengelyszáma is, ennek függvénye ugyanis az útdíj mértéke. Több nyelv választható a menüből, és ha bármi gond adódik a kapcsolattal, akkor hangjelzéssel figyelmezteti a sofőrt. Az eszköz az EU-ban későbbiekben bevezetésre kerülő EETS szabványnak is alkalmassá tehető, így a nemzetközi fuvarozóknak nem kell majd a közeljövőben új OBU-t beszerezniük.

Az országgyűlés június 4-én fogadta el a megtett úttal arányos díjat előíró törvényt a közúti teherfuvarozók számára. A díjat a 3,5 tonnánál nagyobb össztömegű tehergépkocsik után kell megfizetni az autópályákon, autóutakon és a főutakon július elsejétől. Ezzel párhuzamosan a kormány több mint tízmilliárd forintos kompenzációs csomagot is összeállított a fuvarozóknak.

A tengelyszámtól függően a gyorsforgalmi utakon a legalsó, J2 díjkategóriába tartozó gépjárművek kilométerenkénti díja 49,90 forint, a középső J3 kategóriában 70,02 forint, a legfelső, J4 díjkategóriában pedig 108,38 forint lesz. Főúton járműkategóriánként 21,23 forint, 36,75 forint, 67,60 forint a díj. Az útdíjat a jármű környezetvédelmi kategóriába sorolása is módosítja. A legrosszabb környezetvédelmi kategóriába sorolt járműnél a legmagasabb a szorzó, 1,2, a legalacsonyabb szorzó értéke 0,8.

A Secret Control GPS Kft. 1997-ben alakult, azzal a céllal, hogy új elektronikai fejlesztésekkel és technológiákkal lépjen a hazai piacra. Elsőként fejlesztette ki Magyarországon műholdas gépjárművédelmi rendszerét és építette ki diszpécserszolgálatát, illetve országos bevetési hálózatát. A növekvő igények kiszolgálására 2001-ben megalkották a GPS és GSM technológiákon alapuló Webbase flottakövetési szolgáltatást. Jelenleg mintegy 45 ezer ügyfél veszi igénybe a szolgáltatásaikat. A vállalat árbevétele 2012-es üzleti évben 1,870 milliárd forint, adózás előtti eredménye pedig 804 millió forint volt.