
PannErgy: 299 millió forint veszteség
A konszolidált, nem auditált, nemzetközi számviteli elvek (IFRS) alapján készült jelentés szerint a társaság konszolidált árbevétele 196 millió forintot ért el az időszakban, ami 11 százalékkal haladja meg az előző év hasonló időszakának értékét. A növekedésnek elsősorban technikai okai vannak, a közvetített energia ugyanis árbevételként és közvetlen költségként is megjelenik. A működési veszteség 122 millió forint, közel kétszerese a bázisidőszakénak.
A pénzügyi műveletek eredménye 150 millió forint veszteség, ami 132 millió forinttal kedvezőtlenebb az egy évvel korábbinál. A pénzügyi eredményre összességében negatívan hatott a forint euróval szembeni gyengülése és a kamatkülönbözet alakulása, továbbá a Synergon részvények árfolyamának 38 forintos csökkenése (ennyi a 2012-es év végi záróárfolyam és a részvényértékesítési tranzakció különbsége).
A társaság az első negyedévben a jelentés szerint teljes kapacitásával a Miskolci Geotermikus Projekt lezárására koncentrált, amelyet május 7-én átadtak, s ezzel megkezdődött a geotermikus energia miskolci távhőrendszerbe táplálása. A társaság tevékenységében az utóbbi években a műanyagiparra koncentrálódó vállalati befektetési portfólió helyett az új stratégiának megfelelően – az ingatlanbefektetések mellett – a megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos beruházási és üzemeltetési tevékenység vált elsődlegessé.
A PannErgy Nyrt. részvényeit a Budapesti Értéktőzsde „A” kategóriájában jegyzik, a papír a szerdai kereskedést 340 forintos árfolyamon zárta. A részvények árfolyama az utóbbi egy évben 282 és 645 forint között mozgott.