
Befektetési alapokba menekülnek a betétesek
Újabban olyanok is befektetési tippet kérnek, akik előtt korábban szóba sem lehetett hozni a tőzsdei témát. Elültek szépen a bankbetétjükön, s elégedetten dörzsölték a tenyerüket, ha negatív hozamokról hallottak. Ugyan miért is kapkodtak volna a kockázatos befektetések után, amikor anélkül, hogy ennek tudtában lettek volna, az egyik legnépszerűbb carry trade devizában tarthatták megtakarításaikat.
A forint az elmúlt években épp a magas kamat miatt volt vonzó sok befektetőnek, mert megérte a jen és euró hitelekből befolyó pénzt forintbetétbe elhelyezni, majd zsebre vágni a kamatkülönbözetet. Az elmúlt hónapok drámai kamatvágásai nyomán azonban már 5 százalék alá süllyedt az irányadó ráta, s az elemzői várakozások szerint még koránt sem fejeződött be a kamatcsökkentési periódus. Az év végére akár 4 százalék alá is benézhet a jegybanki alapkamat.
Eljött tehát a betétmentések ideje. Eljött? Javában zajlik!
Ha az európai trendet nézzük, akkor azt látjuk, hogy egészen jó negyedévet hagyott maga mögött az európai befektetési alapszektor. Különösen jól teljesített az alternatív szegmens, a maga 7,3 milliárd eurós, rekordösszegű tőkebeáramlásával. Érdekes módon, ezen belül is, főként olyan alapokba áramlott a tőke, amelyek megfelelő likviditással rendelkeznek. Ide futott be a szegmens pénzének döntő része: 6,1 milliárd euró. Magyarán, a befektetők azokat az alapokat preferálták, ahol bármikor hozzáférhetnek a befektetésükhöz. Úgyis mondhatnánk, hogy „betétpótlék” befektetési formát kerestek. Miután az euró-zóna jegybanki alapkamata horgonyt vetett a zérus közelében.
Hogy mi történt itthon? Már az idei év első két hónapjában 210 milliárd forint áramlott a befektetési alapokba. Akkor az elemzők arra hívták fel a figyelmet, hogy historikusan is kimagasló értékkel van dolgunk. És egészen addig lehetett a január-februári rekordot tálalni, amíg meg nem érkeztek a márciusi adatok. Nos, a harmadik hónapban 173,3 milliárd forintnyi friss pénz érkezett az alapokba, amire 2006 augusztusa óta nem volt példa. Mondhatni, a pénzügyi válság kitörése óta nem volt ekkora aktivitás ezen a piacon. A vásárlók lényegében mindent vittek, kötvényalapot, pénzpiaci alapot, vegyes alapot és abszolút hozamú alapot egyaránt.
Az alapokba fektető újoncok „betétes szemléletére” utal, hogy az elmúlt időszakban az egyik legnépszerűbb befektetési forma volt nálunk a tőkevédett befektetési alap. Ezek szinte teljes egészében a háztartások kezében vannak, s az sem zavarja a vásárlókat, hogy az elmúlt évek tapasztalatai alapján 3-5 százalékos éves hozamnál többet aligha remélhetnek ettől a befektetési formától.
Fordulat nem is igen várható, hiszen az egyre csökkenő alapkamat a csekély hozamú befektetési alapokat is egyre vonzóbbá teszi. Különösen, hogy a bankok gyakran ugyanannál a pultnál kínálják a tőkevédett alapokat, ahol a betétesek is sorban állnak.