2025 május 05

Szlovén akcióterv a menekülésre

Az akciótervet, amelyet hamarosan benyújtanak Brüsszelnek, az ország hetedik hete hivatalban lévő miniszterelnöke, Alenka Bratusek és Uros Cufer pénzügyminiszter ismertette csütörtökön sajtótájékoztatón. Az akcióterv 15 állami vállalat privatizálását irányozza elő. A listán egyebek között az ország második legnagyobb bankja, az NKBM, az Adria Airways légitársaság, a ljubljanai repülőtér, a Slovenian Telekom, valamint a Zito élelmiszeripari vállalat szerepel.

A program az áfa 2 százalékpontos megemelését 20 százalékról 22 százalékra júliusra hozza előre 2014 januárjáról, a vagyonadó bevezetését pedig az eredetileg tervezett 2015-ről 2014 januárjára. A kormány az áfa megemelésétől évi 250 millió euró többletbevételre számít. Az intézkedési terv már nem tartalmazza a bérekre és jövedelmekre kivetni tervezett 0,5-5,0 százalékos „krízisadót”. Annak bevezetésére csak egy „B-terv” keretében kerülne majd sor abban az esetben, ha az akcióterv nem hozza meg a tőle várt eredményt – közölte a miniszterelnök. Hangsúlyozta azonban, hogy a krízisadó elvetéséhez még meg kell egyezni a szakszervezetekkel 250-300 millió eurós kiadáscsökkentésről az állami szektorban.

Uros Cufer pénzügyminiszter a kiadáscsökkentő és bevételnövelő intézkedésektől együttesen egymilliárd eurós megtakarítást vár. A miniszterelnök tájékoztatása szerint az ország GDP-arányos költségvetési hiánya az idén eléri a 7,8 százalékot, de az akciótervvel jövőre már 3,3 százalékra csökken. A kétmilliós lakosságú Szlovénia gazdasága 2011 óta van recesszióban. A Moody’s hitelminősítő a múlt héten vágta vissza két fokozattal az ország szuverén besorolását a befektetésre nem ajánlott kategóriába.