2025 január 11

Táguló hozamrés a periférián

A drámai eltérés azzal magyarázható, hogy az EKB jegybankárainak keze jóval kötöttebb, mint a tengerentúli kollégáké – magyarázta Gabler Gergely, az Equilor senior elemzője, mondván, a jogszabályi környezet olyan, hogy az Európai Központi Bank legfeljebb 3 éves futamidejű kötvényeket vásárolhat. Nos, a hozamrés arra utal, hogy a piac már a program csütörtöki bejelentését árazza.

Nagyon úgy tűnik, hogy bejelentés várható csütörtökön – vélekedett Samu János, a Conmcorde vezető elemzője, mondván, ezt már abból is sejteni lehetett, hogy Mario Draghi, az EKB elnöke távol maradt a múlt heti Jackson Hole-i exkluzív jegybankár konferenciáról, amit hagyományosan a Fed szervez minden nyárutón a világ vezető jegybankárainak. A lemondásból két dologra lehetett következtetni – folytatta -, egyfelől, hogy Draghinak dolga van, másrészt, hogy nem volt még kész a többség által elfogadható program. A 3 évesnél nem hosszabb futamidejű államkötvények vásárlása mellett szerinte a kamatvágás sem került le a napirendről, bár elképzelhető, hogy taktikai okokból, erre csak később kerül sor. Hogy úgymond, ki ne fogyjon a jó hírekből az EKB.

Emlékezhetünk, hogy múlt hétvégi beszédében Jackson Hole-ben Ben Bernanke nem okozott csalódást a piacoknak, több utalást is tett a Federal Reserve monetáris expanziójának újabb, harmadik felvonására (QE3). A piacok a felfokozott várakozások miatt még így is vegyesen fogadták a hírt, bár heves rángatózás után végül a pozitív irány győzött pénteken, de a hét elején is megmaradt az optimizmus az európai tőzsdéken. Míg a tengerentúlon zárva voltak a börzék hétfőn. A Fed lépései, persze, némileg más irányúak, mint amit az EKB-tól várhatunk. Bernanke beszédében is kitért arra, hogy a Fed lépni fog, ha a gazdasági folyamatok úgy kívánják, s emlékeztetett, hogy már az 1929-33-as Nagy Gazdasági Világválság idején is hosszú lejáratú kötvényeket kellett volna venni, vagyis a mostani QE kötvényprogramokhoz hasonlóan kellett volna cselekedniük a jegybankároknak.

A piacok, persze, már a Fed újabb QE programját is beárazták, legalábbis erre utalnak a 4 éves csúcs közelében tartózkodó amerikai tőzsdeindexek. Ugyanakkor Gabler Gergely szerint még mindig kétesélyes az újabb QE, hiszen konkrétumokat nem mondott a Fed elnöke és a 2010-esnél erőtlenebb volt az utalás is. Arra számíthatunk, hogy ha lesz is QE, azt az amerikai elnökválasztás utánra időzítheti a Fed.

Addig is az európai pénzcsapok megnyitásának lehetősége tovább fűti a tőzsdéket, bár a nagy várakozások könnyen kiábrándulást hozhatnak, ha egyszer elfogynak a pozitív impulzusok (Fed QE, EKB kötvényvásárlás).