2024 december 22

Heti piaci körkép

Részvénypiac:

e-mini S&P 500 Futures

A hét nagy részében oldalazást láthattunk a tengerentúli index mozgásában. A Bollinger sáv aljánál, az 1350-es támasznál próbál megkapaszkodni az árfolyam. Az indikátorok továbbra is negatív jelzést mutatnak és a már említett 1350-es szint letörésével nagyobb tér nyílik meg lefelé egy korrekció számára.

DAX Futures

Nem volt unalmas az elmúlt hét a DAX piacán sem. Hétfőn igen jelentős mínusszal és réssel lefelé kezdett a termék, de egy jelentős zöld gyertya keretében még aznap sikerült visszakapaszkodnia a 6500/30 környéki támasz fölé. A hét többi napján is ebbe a támaszba igyekezett görcsösen kapaszkodni és egyelőre a bikák még állják a sarat. A támasz alatti zárással viszont a 200 napos mozgóátlag kerül a célkeresztbe 6200 közelében. Az indikátorok továbbra is negatív jelzést adnak.

Fixed Income:

Bund Futures

Az előző bejegyzésben már szó volt róla, hogy milyen erős emelkedő trendben mozog a 10 éves német állampapír és ezen a héten ez a megállapítás további megerősítést nyert. A 141.38-as korábbi ellenállást határozottan törte át az árfolyam és azóta vissza sem nézett. Napról napra új történelmi magasságokba emelkedett az árfolyam és ezzel összhangban pedig új mélypontra zuhant a 10 éves hozam is. Jelenleg már a 1.50%-os szintet árazzák a piacok a Bund-ban. Ugyanakkor ez a menetelés kezd kissé feszített lenni és az elmúlt három napban 143-nál már  komolyabb akadályba ütközött az árfolyam, így könnyen benne van a pakliban egy korrekció, mely során a már említett 141.38 lehet az elsődleges célpont.

Árupiac:

Brent Oil Futures

Múlt hétvégén már láttuk a három nagy eső napot a Brent olaj piacán és elsődleges támasznak a 200 napos mozgóátlagot jelöltük meg. Egyelőre ez a szint valóban támaszt tud nyújtani és a komoly szakadást követően némi stabilizáció megy végbe a piacon. Rövidtávon kissé túladottnak is tűnik a termék, így egy korrekciós mozgás során ha sikerül 114.12 fölé kerülni, akkor a 38.2%-os Fibonacci szint lehet a következő célpont 116.32 magasságában. 111.30/110.50 letörésével viszont további tér nyílik meg lefelé, első körben 106 felé.

FX:

EURUSD

A már múlt héten berajzolt csökkenő háromszögből lefelé jött elmozdulás és a hetet a kritikusnak számító 1.30-as szint alatt zárta a jegyzés. Ha a letörés valós, akkor 1.26 közelébe várhatjuk a mozgást.

Összefoglalva: 

A részvénypiac továbbra is kicsit a medvéknek kedvező képet fest, bár a fontos támasszintek még nem estek el. Viszont ebbe az irányba mutat az olaj csökkenése és a dollár erősödése is, miközben a fixed income piac felfelé lépeget.