
Az MVM jól képzett szakembereket keres
A szerdán és csütörtökön nyitva tartó Corvinus Karrierexpo-n az érdeklődő fiatal szakemberek az MVM Csoport konkrét állásajánlatai mellett megismerhetik a cégcsoport tevékenységét, valamint a hazai energiarendszerben betöltött szerepét is. A nemzeti tulajdonú, regionálisan is meghatározó, integrált energetikai társaságcsoport perspektívát nyújt azoknak a friss diplomásoknak, akik egy stabil, de dinamikusan növekvő vállalatnál szeretnének dolgozni.
„Az MVM Csoport nagy kihívások és dinamikus fejlődés előtt áll, amelyhez nélkülözhetetlen a fiatal munkaerő. Fontos kezdeményezésünk a társaságcsoport 2011-ben megindult gázpiaci szerepvállalása, illetve a Paksi Atomerőmű bővítésének előkészítése, amely az évszázad legnagyobb ipari beruházása lehet, és a nyáron alakult MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt. feladata,. Az MVM Csoport regionális szinten is meghatározó szereplővé kíván válni, ezen törekvések megvalósításához szükségünk van a jövő szakembereire is.” – mondta Baji Csaba, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. elnök-vezérigazgatója.
Az MVM Csoport stabil hátteret és lendületes, hosszú távú karriert biztosít dolgozói számára. Az iparág legvonzóbb vállalatcsoportjává kíván válni, a kiemelkedő képességű és ambiciózus jelentkezőket keresi. A „jövő munkáltatója” a Budapesti Corvinus Egyetemen elsősorban pénzügyi, kontrolling, logisztika területeken keres új munkaerőt, de kiemelten kezeli a műszaki, az informatikai, a minőségbiztosítás, a HR, a telekommunikációs és a beszerzési területeket is. Az érdeklődők akár személyesen is átnyújthatják önéletrajzukat az MVM karrierstandján.
Az MVM Csoport sikeres, nemzeti tulajdonú, regionális szinten is meghatározó, integrált energetikai társaságcsoport, amelynek működése lefedi a hazai energiarendszer teljes vertikumát. Erőművein keresztül aktív szereplője az energiatermelésnek, kiaknázva a megújuló energiaforrásokat is. Tulajdonosa a nagyfeszültségű villamos hálózatnak és a villamosenergia-rendszer irányítását végző társaságnak, valamint kereskedő cégei révén a megtermelt áram nagyfogyasztókhoz illetve kis- és középvállalkozásokhoz történő eljuttatásában is részt vesz. A cégcsoporthoz tartoznak a hazai áramtőzsdét, illetve a szervezés alatt álló gáztőzsdét működtető társaságok is. Az MVM Csoport a távközlési szegmensben, illetve 2011 óta a földgáz nagykereskedelmi piacon is jelen van. Tagjai között megtalálhatók a különféle műszaki (mérnökiroda, távvezeték építő, üzemeltető), valamint ügyviteli (pénzügyi, informatikai) szolgáltatásokat nyújtó vállalatok is. Az MVM Csoport befektetései, illetve üzletrészei révén a régió ellátásbiztonságát szavatoló földgázszállítás területén is jelentős szerepet tölt be.
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.