Mercedesszel sem jön össze a gazdasági növekedés!
A Tőzsdefórum annak kapcsán kérdezte a Takarékbank vezető elemzőjét, hogy a várakozásoknál lényegesen nagyobb mértékben, 0,7 százalékkal csökkent a GDP az első negyedévben az egy évvel korábbihoz képest, míg 1,3 százalékkal zsugorodott a tavalyi utolsó negyedévhez képest. Szezonálisan és naptárhatással kiigazítva pedig 1,5 százalékkal esett vissza a GDP a tavalyi első negyedévhez képest.
A negatív meglepetést elsősorban a februárban hatalmasat zuhanó építőipar okozta, mivel a nemzetgazdaság ágazatainak mintegy fele stagnált, míg az információ, kommunikáció ágazat teljesítménye (feltehetően a szélessávú mobilhálózatok fejlesztésének köszönhetően) növekedett – vélekedett Suppan Gergely.
Mint mondta, a második negyedévben a Mercedes gyár indulásának köszönhetően továbbra is növekedést várnak negyedéves összehasonlításban, így a magyar gazdaság elkerülheti a technikai recessziót, azonban ez feltehetően nem lesz elég arra, hogy az éves alapú GDP növekedést mutasson. Ezért az idei évre szóló korábbi 0,5 százalékos növekedési előrejelzésüket feltehetően 0-0,5 százalék közötti visszaesésre módosítják.
A fogyasztás feltehetően újra visszaesett, míg a beruházások visszaesése folytatódhatott, a nettó export növekedési hozzájárulása pedig jelentősen szűkülhetett. Némi reményt adhat, hogy márciusban megugrott az ipar külföldi új rendelései és rendelésállománya, amit részben a Mercedes üzem indulása okozhatott.