Az ember létezik, ez tény. Lénye, létezése, az élet, pedig maga a soha meg nem fejthető örök filozófia. Mire születtünk? Miért élünk? Mi lesz, ha mindennek vége lesz? Számtalan örökérvényű, de alapjaiban megválaszolhatatlan filozófiai kérdés.

Az ember élete véges. Ez is tény. Vagy mégsem? Ki is maga az ember? Egy lélegző, gondolkodó materiális világ által alkotott fizikai való vagy inkább egy szellemében testet öltött, gondolkodó személyiség, aki lélekként éli testbe szorított földi létezését? Ej, de bonyolult. Lehet az egyik, lehet a másik, lehet mindkettő. Fontos mindezt megérteni, értelmezni, világképpé formálni. Apám szerint nem. Nem kell a dolgokat túlfilozofálni. Mit is jelent ez? Jelentheti azt, hogy élünk, létezünk, megéljük amit meg kell és amit meg lehet, örülünk vagy bánkódunk azon, ami megadatott, majd távozunk arra felé, amerre nem tudjuk vár-e ránk valami…

A külső és belső világ. A jó és a rossz fogalma. A szép és a csúnya. Az erős és a gyenge. Folytathatnánk véget nem érően. Mit jelentenek mindezek? Mitől külső vagy belső, jó vagy rossz, szép vagy csúnya, erős vagy gyenge? Mihez képest? Mitől függ? Objektív vagy szubjektív? Ki mondta? Ki állította? Ki értelmezte, találta ki?

A tényszerűség hiánya adja a filozófia létezését. Ha minden egyértelmű volna, nem kellene megfogalmazni, következtetni dolgokra, amik a gondolati síkon valósak, de közel sem egyértelműek.

Maradok magamnak magam. Mit is jelent ez? Elfilozofáljunk róla? Az élet “nagy” dolgaival foglalkozni idő és nem is kevés. Időből pedig nincsen túl sok a mai világ emberének. Szokták mondani, hogy luxus olyan dolgokra fecsérelni az időnket, ami valószínűleg lényegtelen. Jól is van ez így. Foglalkozzanak a filozófusok a filozófiával. A baj csak az, hogy a mai világban szinte mindenki filozófus és nem is filozofálunk, hanem túlfilozofálunk, ami valószínűleg tényleg értelmetlen dolog.

Maradok tehát a családi vonatkozású megközelítésnél: nem kell az élet dolgait túlfilozofálni…