A szerelem bizony nem más, mint érzelem. Tényleg? Azért ez se nem magyarázat, se nem meghatározás. Szerelmesnek lenni különleges állapot és ráadásul rengeteg összetevője is van. Az összetevők sokasága határoz meg egy állapotot, amit szerelemnek nevezhetünk.

Csakhogy! Sokszor fogalmunk sincs arról, hogy mi is az a szerelem és ráadásul miután ez egy el nem magyarázható agyi folyamat, ezért azt vagy érezzük vagy nem és vagy helyesen gondoljuk, hogy amit érzünk az szerelem, vagy sem. Nos. A szerelem az egyszerűen szerelem és leginkább azért, mert azt gondoljuk róla.

Mélyedjünk el benne. A szerelem, mint érzés alapjai mindenkinek ismert fogalmak. Valaki iránt érezzük. Nem realitáson alapul. Nincs benne közvetlen ok-okozati összefüggés. Nem lehet erőltetni. Nem érezhetjük mindenki iránt. Ez lenne minden? Ugyan dehogy! Végtelen hozzá kapcsolható gondolatmenet ismert és kreálható is.

“A szerelem öl, butít, nyomorba dönt.” Ki ne hallotta volna? “Annyira bele vagyok zúgva, hogy megőrülök!”“Szabadság, szerelem e kettő kell nekem!” Ismerősek ugye? Szinte megszámlálhatatlan a szerelmet kifejező mondatok, idézetek sokasága.

Tudományos alapok

Haladjunk mélyebbre a témában és nézzük meg a tudományos oldalát is. A szerelem társas léten alapuló érzelem, amely által az ember szorosan kötődik valakihez. A szerelmet egy, de akár több ember iránt is érezhetjük, habár egyes elméletek szerint a szerelem az egy időben több “célszemélyt” kizáró érzés, ami azt jelenti, hogy csak egy emberi lényt megengedő szoros kapcsolódási vágy. Nyilvánvaló, hogy a szerelem sokféle lehet, ezért elfogadható, hogy létezhet egy személyhez és több személyhez egyszerre köthető változata is. Abban a legtöbb kutató egyetért, hogy a szerelem érzelmi lényege a fajfenntartás egyik meghatározójaként értelmezhető, de sokan hisznek a magasztos lélek fejlődési szintjeihez kapcsolódó érzelmi evolúcióban is.

A biológia és kémia a szerelemben

Bárhogy is jellemezzük a szerelmet, mint érzelmi folyamatot az agyban, az bizonyos, hogy komoly biológiai, kémiai tulajdonságokkal bír.

Az agyunk. A testünkben detektálható dopamin (testünkben termelődő vegyület) fontos szerepet játszik a szervezet hormon- és idegrendszerében. Neurotranszmitteri funkciója többek között a mozgás koordinálása, motiváció, jutalom-érzés, de akár a függőség kialakulásáért is felel, szerepe van a munkamemóriában és a perifériális formája a testben fejti ki hatását, például az orgazmus, szülés, szoptatás során szabadul fel nagy mennyiségben. Centrális formája az agyban csökkenti a félelmet, szorongást, a fájdalmat, hatással van a társas lét támogatására és a szexuális befogadó készségre.

Honnan tudjuk, hogy valaki szerelmes? A szerelem számos agyi területre hatással van. Az amygdala (mandula formájú neuroncsoportok) csökkent aktivitása figyelhető meg az emberi testben például azoknál az embereknél, akik szerelmük fotóját látják.

Bonyolult? Akkor elég ennyi: bizonyítható a szerelem biológiai és kémiai folyamatok vizsgálatával.

Az emberi igény

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer az ember. Akit úgy teremtettek vagy/és végezte rajta az evolúció (ki miben hisz) hogy érzelmei hátán képes legyen a fajfenntartás minden kötelezettségének megfelelni. Ha pedig az érzelmek fontos elemei az emberiség fennmaradásának, akkor igencsak fontos elemei az emberi hétköznapoknak is.

Ez az a pont, ahol a magas léptékű természeti valóság és a (kis)ember napi szintű életvitele találkozik. A fajfenntartás érzelmekben “fogalmazódik” meg, érzésekké, gondolatokká alakul, biológiai és kémiai együtthatókkal. Ehhez párosul az egyén, a gondolatok, akaratok szintjén és varázsol az emberi agy által romantikát, fennkölt érzelmi szabadságot, amik megjelennek a szavakban, írásokban, de akár a szerelmes arckifejezésekben és minden használható emberi “eszközben”.

Mire a gyermek felcseperedik, a szerelemről alkotott tanult képe általában teljes és hamar meg is ismeri a kémiai folyamatokból következő gyakorlati oldalát is, ennek a magyarázhatatlan emberi tulajdonságnak.

Miért szenvedünk, miért vagyunk boldogok a szerelemben?

A kérdés bonyolult, de mégis egyszerű. Azért szenvedünk, mert akarunk szenvedni és azért vagyunk boldogok, mert boldogok akarunk lenni. A szerelem érzés és csak másodlagosan cselekvés. Az ember mégis a cselekvésre vágyik. ha nem így lenne, akkor beérné az érzéseivel és lehet, hogy egyeseknek elég lenne az álmodozás, másoknak a költészet, a festés az önkifejezés bármilyen formája. Az emberi akarat iránya egyértelműen a cselekvés irányába mutat: ölelni, csókolni, szeretni akarjuk a szerelmünk személyét. Ez a szerelem törekvési, cselekedeti iránya. Ebből következik a legtöbbeknél, hogy a szerelem beteljesülésével, a cselekvés megtörténtével, az akarat fontossága, a cselekvés elérésének vágya csökken. Pedig az alapvető lényegi elemek nem feltétlenül változnak. Sem a fajfenntartás eszközeként, sem az egyéni igényként.

Fontos megjegyezni ugyanakkor, hogy sokan azon az állásponton vannak, hogy a fajfenntartás folyamata, miszerint a férfi egyed, mind több női egyed által “gyakorolja” a fajfenntartás szükségességét, teszi általános körforgássá az érzelmi akaratot és a cselekvés általi beteljesülést. Maradjunk annyiban, hogy ebben van is némi tudományos magyarázat, de az egyéni normák felülírják (legalábbis a társadalmi erkölcs alapjain), ezt a természeti igényt.

Kipp-kopp, itt az emberi agy, az önálló gondolkodás

A szerelem bonyolult és sokszor igencsak macerás. Idővel az érzelmek keverednek. A biológiai, kémiai elemek vegyülnek a társadalmi erkölcsökkel és leginkább az emberi akarattal, személyiséggel, érzelmi intelligenciával. A nézet, ami a “szerelmet akarni” is lehet elméletén alapul, valószínűleg téves. Amint az sem egyértelmű, hogy a szerelem idővel elillan, átalakul, érzéketlenné vagy csak egyszerűen szeretetté változtat egy másik emberi lény irányában.

Amennyiben általánosan gondolkodunk a szerelemről igaz, hogy a tapasztalat azt mutatja nekünk, hogy a természet által diktált körforgás a jellemző. Szerelem-beteljesülés(cselekvés)-szerelem-cselekvés és így tovább… Ennek ráadásul alapja az is, hogy az emberek az érzelmileg magasztos (szerelmi) állapotot a legtöbbször úgy érik el, hogy a másik emberrel kapcsolatos tudásuk, ismeretük rendkívül hiányos. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a szerelem alapvetően egy fizikai vonzalom, illetve úgy is, hogy a szerelem nem létezik fizikai vonzalom nélkül. A mai ember fejlett gondolkodása alapvetően lehetővé teszi, hogy az utóbbi kijelentés legyen a meghatározó: a szerelem nem létezik fizikai vonzalom nélkül. Marad tehát a kémia, de beépül a rendszerbe ennél sokkal, de sokkal több is.

Szerelem-cselekvés-szerelem-cselekvés körforgás

Amennyiben abban, hiszünk, hogy a szerelem egy kizárólagos érzelem, vagyis egy időben csak egy valaki iránt érezhetjük, akkor a körforgás csak úgy állhat meg, ha a szerelem nem múlik el. Lehetséges ez? A válasz így hangzik: akinél ez már működött, az vagy azt bizonyítja, hogy igen létezik vagy azt bizonyítja, hogy az illető más mint az általános emberi egyed. Nézzünk túl mindezen! A történelem számos gyönyörű romantikus írása bizonyítja, hogy sok emberben létezik a sírig tartó szerelem. Létezik ez egymás karjaiban és anélkül is. Ez az “anélkül” az igazán elgondolkodtató. Miután az ember társas lény és számos egyéb érzés is befolyásolja, azon még viszonylag egyszerűen túljutunk, hogy két ember egymás karjaiban “cselekvi” az örök szerelemet. Lehet ez szerelemnek nevezett szeretet, egymás becsülése, rengeteg emlék, gondolat, de akár érdekből következő kémiai vetület is, ami a hétköznapok emberi alapvető igényrendszerébe ültetett és akarati alapon megfogalmazott szerelem, legyen az a pénz, a biztonság, társkép és még számos egyéb tényező velejárója. Igen, de ott van az “anélkül” is, ráadásul sok-sok ismert történetben, esetben. Emberek, akik sohasem értek a cselekvés állapotába, maradt a szerelem örökké beteljesületlenül. Emberek, akik szerelmük elvesztésével sosem találtak vissza a szerelem ösvényére.

Örök Szerelem

Létezik? Az élet azt bizonyítja, hogy kell léteznie. Nem gyakran, nem általánosan, de igen, létezik.

Lehet ez emberi mutáció, amikor egy emberi biológia úgy épül fel, hogy a kémiai útja nem képes túlvezetni a cselekvési állapoton, tehát marad az egyszeri szerelem-cselekvés fázis. Létezhet ez úgy is, hogy két ember nem csupán szerelem-cselekvés alapokon szembesül a “nagy találkozással”, hanem életük minden meghatározó területén összhangban vannak és tudatos akaratuk sosem akarja ezt lebontani, képesek értékelni, tudni, belátni, közös személyiségük túl mutat a teremtési/evolúciós tényezőkön. Lehet azonban az is, hogy van az emberben olyan kémiai kinyilatkoztatása is egy másik ember által “okozott” illatnak, viselkedésnek, tulajdonságnak és a tömör összességben megfogalmazott: testi-lelki valónak, ami önmagában kirekesztő minden más egyeddel kapcsolatos testi-lelki tulajdonságnak.

Aki hisz a sorsban, a véletlenben, a lélekben, függetlenül materialista vagy teológiai alapoktól, az hisz az örök szerelemben is. Jó volna, ha úgy volna…