2024 december 21

A nepobébik kora – avagy a gólyák mindig tudják

A címbeli állításról bízvást mondhatjuk, hogy igaz. Legalább is, ami a gólyákat illeti.

Nézzük csak az idei esztendőt! Az okos madarak – amelyeket több nép is a sajátjának tart és tisztel – február végén rendre megérkeznek a Balaton melléki lakóhelyünkön is a fészkeikbe. Ebben az esztendőben azonban hiába lestük a szokott időben a villanyoszlop tetején évek óta gólyalakásként szolgáló kocsikereket. Jókora késéssel népesült be ugyanis a madarak otthona.

Tehát kinek volt igaza? A kérdés költői: ezúttal is a gólyáknak. Ők, mint mindig, most is pontosan tudták, érezték, hogy a szokásosnál tovább tart a tél.

Mindenütt nagy becsben tartják a gólyát

Ezt a szép, kecses madarat, amerre csak él, mondhatni évezredek óta mindenütt nagy becsben tartják. Sokhelyütt az a vélekedés, hogy a gólyafészekbe nem csap be a villám. A németek és a hollandok szerint gazdagok és hosszú életűek lesznek, akik házára fészket rak. Az antik rómaiak Vénusz állatának hitték, azt gondolták, áldást és soha el nem múló szerelmet kap Vénusztól, akinek a háza tetején gólya fészkel.

És itt el is érkeztünk a magyar hitvilághoz, mármint ahhoz a vélekedéshez, hogy a gyereket a gólya hozza. Ki ne emlékezne gyerekkora képeskönyveire? Gólya repül a város felett csőrében pólyásbabával, s keresgél, melyik otthonba is pottyantsa a bébit.

Apropó! A gólyáról jut az eszembe.

Szuper-hiper sikeresek

Mostanában viharos gyorsasággal tért hódit a kifejezés: nepobébi.  A kifejezés alapja a nepotizmus, amely a nepos latin szóból ered.  Modern értelemben olyan embert jelent, akinek a szülei, de legalább egy közülük szuper-hiper sikeres. Az ezzel kapcsolatos cikkek, ismertetések már sorolják is a híres színész, festő, énekes, közéleti ember, politikus szülőket és híressé lett gyermekeiket, ami azt a régi tételt igazolja: az ember számára meghatározó, hogy,,hová születik”.

Nézzünk csak körül, szűkebb pátriánkban, ki kinek a lánya, fia, veje, de legalább a barátja…!

A konklúzió, azaz a következtetés pofonegyszerű.

Modern világunkban a vagyonért, az érvénysülésért igazából a legfontosabb, hogy jóban legyünk a gólyával.

A gólyák ugyanis mindig tudják…