2024 december 21

Negyven nap böjt – avagy Jézusnak ebben is igaza volt

Őszinte tisztelettel jelentem valamennyi sorstársamnak, már csak nagyjából egy hét van hátra az idei nagyböjtből.

Kétségtelen, az emberek meglehetősen régóta élnek az önmegtartóztatás eme formájával.

Akadnak, akik vallási alapon, mások az egészségük érdekében vonják meg maguktól az ételt, vagy bizonyos étkeket rövidebb-hosszabb időre elhagynak.

Szinte valamennyi vallás ismeri  a böjtölés fogalmát. Keresztények, görögkatolikusok, zsidók, muszlimok és mások böjtölnek ilyen vagy olyan formában.

Jézus Krisztus negyven napig böjtölt a sivatagban, mielőtt megkezdte volna a tanítói szolgálatát. A hegyi beszédben egyebek között sajátos feladatként említi az adakozást, az imádkozást, a megbocsátást és a böjtölést.

Mára nagyot változott a világ. Az emberek egy része úgy gondolja, hogy az önmegtartóztatás fontos az egészsége megőrzése érdekében. A formája akár a böjtölés is lehet. Sokak szerint a táplálkozás időszakos korlátozása valójában jó a szervezetnek, kiváltképpen az agynak.



Gondoljunk csak bele! A negyven napos böjt idején – amely Húshagyó Kedden kezdődik és Húsvétkor fejeződik be – nem iszunk alkoholt, nem esszük degeszre magunkat, naponta legfeljebb egyszer lakunk jól, este legfeljebb egy kis gyümölcs kerül a terítékünkre… Mindez már önmagában fontos lépés az egészség megőrzése érdekében. Avatott szakemberek állítják, hogy a fegyelmezett böjt felér egy tisztító kúrával.

Arról nem is beszélve, hogy bizonyítja számunkra azt, lám képesek vagyunk visszafogni magunkat, akár negyven napon át.

Egyébként, ahogy önkritikusan elnézem jómagam, nemzetünk, honfitársaink egészségi és érzelmi állapotát, ez bőven ránk is fér.

Így hát végezetül, vallási hovatartozás nélkül engedtessék megállapítanom, Jézusnak, mint sok minden másban, ebben is igaza volt.