2024 december 22

Költözik a Toblerone – Dorcsi tiltakozik a Facebookon

Rögtön észre lehet venni, amikor Dorcsi duzzog. Jön-megy a szobában, időnként morog magában, néha ököllel bele is csap a levegőbe…

Egy darabig nézem, amint dúl-fúl, azután alkalmas pillanatban megkérdezem tőle:

 – Már megint mi a baj?

Nem kell sokáig noszogatni, már ömlik is belőle a szó.



– Képzeld, a kedvenc svájci csokoládémat ezután már nem Svájcban gyártják. Azt hallottam, hogy eztán Szlovákiában állítják majd elő. Na, képzelem?! Biztosan nem lesz majd olyan finom, mint most.

– Igen, olvastam én is a hírt. Meg kell értenünk, hogy a gyár csak akkor működhet tovább változatlanul, ha az adott termék előállítása  jövedelmező – válaszolom.

– Mégis. Hogyan lehet ráfizetéses egy ilyen finom csokoládé előállítása? Én ezt nem értem… – kérdez vissza Dorcsi.

Ő már nagykamasz, középiskolába jár. Próbálom elmagyarázni neki az összefüggéseket. Azt többek között, hogy a Tobleronét gyártó amerikai cég, a Mondelez döntését megelőzően tiltakoztak a berni gyár dolgozói, magasabb bért követeltek. Úgy tűnik, ezért határozta el a tulajdonos, hogy átteszi a termelést Szlovákiába, egészen pontosan a fővárosba, Pozsonyba.

– Ezt én akkor sem értem. Pozsonyban nem fognak zúgolódni a munkások?

– Egyelőre biztos, hogy nem – válaszolom.

Elmagyarázom Dorcsinak, hogy ez a modern világ  rendje. Svájc az egyik legfejlettebb ország, ahol magasak a bérek és jól élnek az emberek. Persze ott sem fenékig tejfel az élet. A megélhetés összehasonlíthatatlanul drágább, mint sok európai országban. Ezért is zúgolódtak a dolgozók.

Az már más kérdés, hogy a vállalatnak sem kellemes a változás. Például nem használhat többé olyan jelképet, ami korábban egyedülállóvá tette a Tobleronét. A svájci törvények szerint csak azok az üzemek használhatják az országukra utaló szimbólumokat, akik ott is állítják elő az adott árut. Márpedig a csokoládé csomagolásán szerepel a medve, ami a nagyváros, Bern jelképe, vagy a Matterhorn-csúcs, nem is beszélve az időnként alkalmazott svájci keresztről. A szakértők szerint ebből legalább kettőt meg kell változtatni a pozsonyi gyártás esetén.



Dorcsi hosszasan gondolkodott, majd csak annyit mondott:

– Nekem akkor sem tetszik ez, tiltakozni is fogok a Tobleroné Facebook oldalán.

– Megteheted – válaszoltam neki végezetül –, de kérdezek tőled  valamit. Tudod, hogy hol készül az olyannyira szeretett Sportszelet, vagy a Negro cukor?

Dorcsi széttárta a kezét.

Nos, a Sportszeletet – tudomásom szerint – Pozsonyban készítik, míg a Negro  előállítását Törökországba helyezte át a tulajdonos, aki nem más, mint a Tobleronét is gyártó Mondelez  International Inc.

Fotó: Negro nlc, Nők Lapja