Baráti társaságban beszélgettünk a minap.  Egy pár pohár bor, fröccs, kis pálinka. Miközben az estebédre vártunk persze megeredt a nyelvünk. Nem csoda. Régen találkoztunk. Ez a járvány nem tett jót az ilyenfajta társas összejöveteleknek. Ez pedig amúgy elég nagy kár, mert a napok, a hetek, a hónapok száguldanak. Bár mint a meteorit az égboltra, tüzes csíkot karcolnak agykérgünkre, belevésnek örömet, bánatot, szerelmes pillanatokat, sok lemondást, születést, halált, mindent, ami az élethez tartozik, de mégiscsak az emlékeinket gyarapítják, s derekasan hizlalják ezzel múltunkat.

Nézzük a dolog jó oldalát! Imígy, szép lassan korosodván, mindig van, miről beszélnünk. Kivált, ha sikerül az imént említett agysejtjeink garmadából előcsalogatni a megfelelő képeket és információkat.

Meg kell mondanom, barátnőm alaposan meglepett.

Nem is tudom igazából miért kérdeztem:

– Emlékszel a régi horgászatokra, mikor olyan sokat nevettünk? Az szembe jutott, hogy éppen október volt, az ünnep előtti napokban jártunk, akár most, amikor azt a kapitális csukát fogtuk.

Az igazsághoz tartozik, hogy a férjeink jó barátok voltak, imádták a horgászatot

– Rémlik valami, de várj egy kicsit, rögtön utána nézek – mondta, majd előkapta a telefonját, s a tinédzserekhez hasonlóan nyomkodni, bökdösni kezdte. Álmélkodva figyeltem

Kisvártatva felkiáltott:

– Na meg is van!

– Mi is? Mi is van meg?

– A horgászat, a csukafogással. Október 20-án volt ez az esemény.

Látván elképedt fizimiskámat gyorsan hozzátette:

– Az még a régi életemben volt. A Sanyi fogta a csukát.

Kimondta, s rögtön eszembe jutott minden. Batárnőm férje, a Sanyi mokány, élni, nagyokat enni, inni, nevetni szerető ember volt ember volt. Csukázni egy Balaton melléki – gyerekkorunkból ismert – árokra jártunk. Megfelelő távolságra egymástól leültünk az árokparton. Emlékszem, a Sanyi egy percig sem tudott megmaradni a hátsóján. Hol hozzám jött beszélgetni, hol valamelyik társunkhoz. Amikor kicsit elunta a társalgást, visszaballagott a botjához. Egy perc sem telt belé, s hallottuk a kiáltását: hozzátok gyorsan a szákot. Mire odaértünk, már húzta is kifelé halat. Mégpedig szép nagyot, hetvenöt centiset. Az árkon fogottak között azóta is ez a rekordunk. Ezt a halfogási technikát még megismételte néhányszor aznap. Tereferélt visszasétált a bothoz, bevágott, és fogott.

Jó néhány esztendős az emlék. Sanyi most legfeljebb az égi árokpartok mellékéről néz le ránk. Majdnem két éves küzdelem után legyűrte őt a halálos kór.

– Honnan emlékeztél ilyen pontosan a horgászat napjára? – kérdeztem barátnőmtől.

-Tudod, amikor oly sok házasságban eltöltött év után egyszer csak egyedül maradtam, úgy éreztem, rám szakadt az ég. Olyan súllyal nyomott, hogy azt hittem megfulladok. Hónapokig minden áldott nap kijártam a temetőbe. Ismert a virágárus a vécés néni. Üldögéltem a sírkövön, beszélgettem a férjemmel.

– Esténként leültem a számítógép elé, és leírtam, elmeséltem Sanyinak mi történt velem aznap. Minden áldott nap, éveken át. Összegyűjtöttem minden epizódot, amire emlékeztem. Múlt az idő, eltelt két, mire levettem a feketét.  Hiába hívtak a barátok, újabb esztendők teltek el, mire társaságba merészkedtem, legyőzve a szorongást, mit is keresek én a derűs, kiegyensúlyozott emberek között. Ismét évek teltek el, találkoztam Andrással. Megkedveltük egymást. Hasonló sors jutott nekünk. Neki van három felnőtt gyereke az én kettőmhöz. Nem tagadom eltelt egy idő, mire elszántuk magunkat arra, hogy összekötjük a sorsunkat.

– Mindketten úgy véljük: kaptunk az élettől, a Gondviselőtől egy új esélyt.

– Ilyentájt, halottak napja előtt mindig kicsit nehéz. Előjönnek a múltból az emlékek. Azok, amelyeket részleteiben már csak mi ismerünk. Emlékeinken keresztül vagyunk őrzői és felelősei a múltnak, részesei az örök körforgásanak. Születünk és meghalunk. Elégnek, elporladnak érzéseink, vágyaink és szenvedélyeink, hogy főnixmadárként újraéledjenek.

– Andrásnak is vannak fájó halottai, nekem is. Erősen szorítjuk egymás kezét a sírjaink előtt állva. Szerencsésnek tarjuk magunkat, mert mi már biztosan tudjuk, hogy halál után is van élet.