Születünk valamilyennek. Létezünk valamilyenként. Vannak tulajdonságaink, mindezek megítélése részben tényszerű, részben szubjektív. Főleg akkor, ha másokkal ítéltetjük meg a rólunk alkotott képet. Miközben az ember – amint cseperedik – lassan a saját értékeivel és tulajdonságaival is tisztába kerül. Az viszont, hogy “tisztába” kerül nem azt jelenti, hogy jól is ítéli meg… Tehát nem feltétlenül kerül “tisztába”. Maximum azt gondoljuk, hogy tisztában vagyunk azzal, hogy milyenek vagyunk.

Szűkítsünk! Az emberi tulajdonságok köre rendkívül sokrétű. Most egyik eleméről szeretnék írni a becsületről. A Wikipédia a becsületességről ezt írja: “Nem hazudós és nem lopós”. Ma 2021. áprilisában ez a fogalmi meghatározás. Vicces. Egy kicsit szűkített, egy kicsit alulértelmezett, egy kicsit banális. Tágítsuk. A becsület egy olyan értékrend, ami határt szab. Határt szab abban, hogy az ember mit enged és engedtet meg a személyével kapcsolatban. Határ, ami a jót és rosszat elválasztja és a nevünkhöz rendeli a jót, amit nem engedünk megtépázni. Becsületből követjük az emberi értékeket, a küzdelmet a rossz dolgok ellen, magunkat nem helyezzük mások elébe negatív cselekedetek által. Ha pedig minderre valaki azt mondja, hogy szubjektív, akkor akár igaza is lehetne. Mégsem egyértelmű a szubjektivitás, talán csak a mezsgyén. A mezsgye pedig nem más, mint a határ a jó és rossz között, ami valóban értelmezési kérdés.

Nézzük konkrétumokkal. Bemenni a bankba, pisztolyt emelni, fenyegetni, rabolni becstelen dolog. Az emberiség ellenére való, nem illeszkedik a pozitív társadalmi normába. Finomítsuk. Bankot rabolni és a zsákmányt szétosztani a szegények között… Tekerjünk még egyet rajta. Bankot rabolni és az éhező gyermekeinknek ételt vásárolni, a többit a szegények között szétosztani. Vannak különbségek. Ettől még a bankrablás nem becsületbeli ügy. De azért valljuk be, hogy közelít a mezsgyéhez, ha bizonyítottan éhező gyermekeikre költjük a gazdag bank végtelen pénzeit, mert a közvélemény inkább drukkolna nekünk, mintsem elítélne. A bíróság viszont így is minden kétséget kizárólag elítélne bennünket.

A becsület így már árnyaltabb egy kissé. Éhező gyermekeink a mi érdekkörünk, de leginkább az Ő túlélésük. A pénzt nem közvetlen a saját anyagi előnyünkként értelmezhetjük. Becsületes tud-e maradni az így eljáró ember? Megítélés kérdése, ha a gyerekei élete a tét. A társadalom ítélőszéke (a bíróság) ettől még elítélő lesz.

Nézzük a becsülethez rendelt tulajdonságokat (persze csak kiemelve néhányat): mondj igazat, légy igazságos, védelmezd a gyengét, küzdj az igazságért, ne lopj, ne csalj, folytathatnánk kb. a tíz parancsolattal, de nem teszem. A lényeg mindenkinek megvan. Azt is látjuk, hogy a becsület, mint fogalmi tartalom szubjektív.

Hogyan értékeljük a becsületet? Miután szubjektív a dolog, engedtessék meg, hogy leírjam a saját véleményemet. Én a szubjektív alapú becsületet mindig így képzeltem el: eljön a végső pillanat. Állok majd egy képzeletbeli tükör előtt. Nézem a saját életemet. Megítélem azt. Levonom a következtetést, hogy miként látom a saját becsületemet. Végiggondolom a múltat, számba veszem a tetteimet, az életem vitelét, megítélem jónak és rossznak a cselekedeteimet. Majd a végén megállapítom, hogy amit tettem az indokkal tettem, ezért minden rendben volt és becsületes.

A tanulság az, hogy az ember minden tettét igazoltnak gondolja és látja. Ettől azonban még korántsem igaz, hogy jól is gondolja. A külső szemlélő sem látja minden összetevőjét egy másik embernek, maga az ember pedig elfogult saját magával szemben.

Mi a becsület? Az amit emberekben látunk, anélkül, hogy minden tekintetben ismernénk őket, könyvekben olvassuk, filmekben látjuk. A becsület pedig éppen annyira szubjektív, mint az igazság. Ha pedig az igazság odaát van, akkor a becsület is…