
Nehezen indulhat a hét Londonban
A Dow Jones hírügynökségnek az IG Markets szakértők a londoni FTSE-100 indexre egy pont, a frankfurti DAX indexre 28 pont, a párizsi CAC-40 indexre 13 pont emelkedést jeleztek előre nyitásra.
A Reuters hírügynökség által idézett piaci szakértők szerint viszont a londoni index a többivel ellentétben 2-5 pont, 0,1 százalék csökkenéssel kezd majd, míg a frankfurti index 20-24 pont, 0,3 százalék, a párizsi CAC-40 index pedig 8-10 pont, 0,2 százalék emelkedéssel kezdhet.
Csütörtököt várják a befektetők
A piacoknak hétfőn az Európai Bizottság szeptemberi gazdasági hangulatindexe, valamint a német statisztikai hivatal szeptemberi előzetes fogyasztói árindexe szolgálhat tájékozódási pontként. Szakértői várakozások szerint azonban a piacok alapvetően kivárásra rendezkednek be az Európa Központi Bank (EKB) csütörtöki kamatdöntő üléséig.
Pénteken a 0,20 százalékkal gyengülő frankfurti DAX index kivételével nyereséggel zártak a főbb európai indexek, a londoni FTSE-100 0,15 százalékkal, a párizsi CAC-40 0,91 százalékkal emelkedett. Az EuroStoxx50 és az FTSE Eurofirst 300 euróövezeti indexek 0,57 és 0,36 százalékkal emelkedtek.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra”]